Bosszantó

2023.10.14. 15:30

Hétfőtől inkább ne próbáljon Miskolctapolcára menni!

Miskolctapolca - A turisztikai szezon közepette kezdték el felújítani a miskolctapolcai utat, november végére mindenképpen el kell készülni vele.

Szaniszló Bálint

Folyamatosan dolgoznak az útfelújításon

Fotó: Ádám János

Kétségtelen, hogy nem volt a legjobb időzítés az idegenforgalmi szezon közepén megkezdeni a Miskolctapolcára vezető forgalmas útszakasz felújítását.

Mint a Boon.hu részletesen foglalkozott vele, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az Útfejlesztések Miskolctapolcán és környékén című projekt megvalósítására 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott  még az előző önkormányzati ciklusban. Az építkezések befejezése kétségtelenül sürgető, hiszen még az előző uniós ciklus beruházásairól van szó, így legkésőbb idén november 30-ig át kell adni a fejlesztéseket a közlekedők számára, azután elszámolni a kapott támogatásokkal.  

Türelem, megértés? 

Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy az utolsó pillanatban, a legnagyobb idegenforgalmi szezon közepén kezdtek hozzá például a miskolci belvárost és a kiemelt turisztikai övezetként funkcionáló Miskolctapolcát összekötő út felújításához. Okoz ez bőven fejfájást az utat használók számára, hiszen a munkálatok rendkívül sok kellemetlenséggel jártak már eddig is, de a java még hátravan.

A projekt fontos részeként október 16-án, hétfőn a kivitelező megkezdi a Miskolctapolcai és Csabai út, valamint a Fagyöngy utca burkolatának a felmarását, amelyet 100 méteres szakaszokban, félpályás útlezárás és jelzőőrös forgalomirányítás mellett valósít meg.

 A munkavégzés előreláthatóan öt munkanapot vesz majd igénybe. Ennek idejére a kivitelező a közlekedőket fokozott óvatosságra inti, valamint türelmüket és megértésüket kéri.

Ezt csinálják itt és itt   

A Miskolctapolcai út felújítása a Futó utcai csomóponttól egészen az Iglói utcáig tart. Az érintett szakaszon a Mivíz Kft. közműhálózat rekonstrukciója is a kivitelezési feladat részét képezi. A meglévő autóbuszöblöket is felújítják: a leromlott, felgyűrődött, hullámos aszfalt burkolatú öblök helyett, szabványos kialakítású bazalt beton burkolatú autóbuszöblöket építenek ki. A szakaszon az összes járdát felújítják térkő burkolattal. A munkák java már elkészült.

A projekt keretében tervezett útfejlesztésekről amúgy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából még 2019. áprilisában döntéselőkészítő tanulmány készült, és még ugyanazon évben elindultak a tervezési munkák.

Egyszerre mindenütt  

A projekt egyébként a következő helyszíneket foglalja magában Miskolctapolca területén. Az Iglói út Győri utcától a buszfordulóig tartó szakasza, a Csabai utca Fagyöngy utca és Görömbölyi utca közötti szakasza, valamint a Fagyöngy utca Csabai utca felőli 65 méteres szakaszának felújítása tartozik a projektbe, kerékpáros nyom kialakításával. A Miskolctapolcai út felújítása a Futó utca és Győri utca között. A projekt része a sokat emlegetett, bírált Miskolctapolca-Görömböly összekötő út megépítése, és kerékpáros nyom kialakítása. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában