Miskolc

2023.10.02. 20:00

Évek óta beleszáll Veres Pálba a Demokratikus Koalíció

Összegyűjtöttük, hogy a miskolci DK hányszor és miért ment neki a város polgármesterének.

Ujlaki Attila

Veres Pál polgármester

Fotó: Ádám János

A miskolci Demokratikus Koalíció (DK) legutóbb a miskolci önkormányzati cég (Mikom) ügyvezetőjének távozása kapcsán szállt bele Veres Pálba, mert szerintük a polgármester önkényesen eltávolította Maros Évát a Mikom éléről. De nem ez volt az első, hogy a Gyurcsány-párt a polgármesternek ment. Cikkünkben összeszedtük a regnáló városvezető koalíció meghatározó tagja, a DK és Veres Pál közötti ellentéteket.

Az első nagyobb port kavaró ügy az volt, amikor Veres Pált felkérték, hogy legyen kuratóriumi tag a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítványban, aki elfogadta a felkérést. A DK akkor aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a városvezető nem egyeztetett velük, holott egy koalícióban politizálnak.

Nyílt üzengetés

2021-ben a koronavírus-járvány idején meglepő és új fordulatot vett a DK és Veres Pál kapcsolata, ugyanis személyes tárgyalások helyett közleményben kezdett Hegedűs Andrea – akkor még önkormányzati képviselőként – üzenni a polgármesternek, hogy biztosítson ingyenes antitesttesztet azoknak a miskolciaknak, akiket kínai vakcinával oltottak be. Egy évvel később a DK „meghekkelte” a város 8 milliárdos hitelfelvételét azzal, hogy a közgyűlésben nem szavazták meg annak felvételét, így nem volt elegendő igen szavazat a vármegyeszékhely közgyűlésében a javaslatra. Akkor Mokrai Mihály DK-s önkormányzati képviselő ezt azzal indokolta, hogy elfogadhatatlan volt a városvezetés által előterjesztett hitelkonstrukció.

Nem a fizetésemelésre

A Mivíz kapcsán is éles viták alakultak ki a Velük a Város frakcióban, annak kapcsán, hogy átadják-e az államnak a közművagyont, amely 2019 óta folyamatosan veszteséget termel a városnak. Ugyan a javaslatot a Jobbik sem támogatta, viszont a DK egyenesen úgy fogalmazott: „A polgármester által felvázolt feltételekkel nem adható át egy ekkora közművagyon az államnak.” Egységben állt ki a Jobbik és a DK akkor, amikor a Veres Pál fizetésének emeléséről szóló előterjesztést nem támogatták, így nem volt meg a közgyűlési többség a városvezető fizetésének emeléséhez.

A Demokratikus Koalíció helyi képviselői: Borkuti László, Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcs Fotó: ÉM

Elbukott időközi választás

Hegedűs Andrea addigi DK-s önkormányzati képviselő a 2022-es országgyűlési választáson országos listáról mandátumot szerzett az országgyűlésbe, így összeférhetetlenség miatt le kellett mondania az önkormányzati képviselőségéről, és emiatt időközi választást tartottak Miskolcon. A DK-s Sebe-Gazdig Juditot jelölték, aki azonban elbukta a választást a Fidesz–KDNP-s ellenfele, Barta Gábor ellen.

A DK-s Mokrai Mihály ezt követően azt mondta, hogy a jelenlegi városvezetés teljesítményét elégtelennek ítélik a miskolciak. Oda is szúrt még egyet Veres Pálnak: „akár le is cserélhetjük azt a játékost, aki a sárga lapot eredményezte”, utalva ezzel a városvezetőre.

2023 év elején újabb feszültség robbant ki Veres Pál és a DK között, miután a polgármester tanácsadója, Szvoboda László távozott posztjáról. Akkor azzal indokolta döntését az Észak-Magyarországnak adott interjúban, hogy „ahová a miskolci DK beteszi a lábát, ott kő kövön nem marad”. Azt is elmondta akkor, hogy a helyi DK nem érdekelt a polgármester sikerében. Később Veres Pál úgy nyilatkozott az ügyről, hogy több pontban is egyetért a korábbi tanácsadójával, a DK azonban nem reagált a polgármester kijelentésére.

Veres zsebében turkáltak

Hegedűs Andrea, a Gyurcsány Ferenc vezette DK országgyűlési képviselője
Fotó: ÉM

„Különös egybeesés” azonban, hogy néhány nappal később a miskolci DK frakció az egyetemi kuratóriumi tiszteletdíja miatt támadta Veres Pál polgármestert. Akkor Hegedűs Andrea azt nyilatkozta: „Az intézmények több száz milliárdnyi közpénztámogatást kaptak. Ebből futja jól megfizetni például a Miskolci Egyetem kuratóriumának elnökét, Varga Judit igazságügyi minisztert és a grémium tagjait, köztük Veres Pál polgármestert”

„Készülünk”

Miután több párt bejelentette, hogy támogatják Veres Pált a 2023-as önkormányzati választáson, akkor – és azóta többször – portálunk megkérdezte a DK-t az álláspontjukról, rövid, de annál sejtelmesebb választ adtak, miszerint: „Készülünk!” Később Hegedűs Andrea úgy fogalmazott a kérdés kapcsán, hogy az önkormányzati képviselőkkel mindenféleképpen együttműködnek a jövő évi önkormányzati választáson, azonban Veres Pál támogatásáról nem döntött még a DK elnöksége. Ebben a mai napig nincs változás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában