Megfigyelték

2023.09.29. 07:00

Halált okozhat az Y-híd üvegfala

Madarak repültek az átlátszó felületnek. Mit tegyünk, ha járókelőként ilyet látunk?

Répássy Olívia

Az Y-híd beruházás részeként épült kerékpáros hídnak is van plexiüvege (A felvétel az átadón készült)

Fotó: Ádám János

Többször is látott halott vagy haldokló madarat a miskolci, nemrégiben átadott Y-hídon, hívta fel egy rendszeresen arra járó a Mályi Természetvédő Egyesület Madármentő Állomását nemrég. 

„Magyarországon, de Miskolcon több helyen is előfordul ilyen, amikor új üvegfelület gátolja a madarak mozgását – mondta Lehoczky Krisztián, az állomás vezetője. – A Pesti út egyik autószalonjánál fokozottan védett gyurgyalagok tetemét találták, mellettük pedig néhány még élő példányt, amik hozzánk kerültek. Az új buszmegállókat is úgy készítették el, hogy nagy üvegtáblákat helyeztek ki, amit nem látnak a madarak" – mondta a szakember.

Kihez forduljunk?

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) sajtószóvivője elmondta, ilyen esetben a helyi kormányhivatalt kell értesíteni. 

„A Környezetvédelmi és Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálynak kell írni egy e-mailt, amiben a jelenséget észlelő két mondattal megnevezi a helyszínt és hogy mit tapasztalt. Érdemes fotókat is mellékelni hozzá, továbbá másolatba becsatolni a helyi nemzeti park igazgatóságának címét, mert ők személyes munkakapcsolatban állnak a hatósággal. Ez az alapeljárás, mert az írásnak nyoma van, de persze telefonon is fel lehet hívni őket" – mondta a sajtószóvivő, aki hozzátette, a kormányhivatalnak törvényi felelőssége, hogy bizonyos időintervallumon belül megoldják a problémát, erről pedig hivatalos úton, határozattal együtt tájékoztassa a bejelentő szemtanút. 

A bejelentések az alábbi e-mail-címen tehetőek meg: [email protected].

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalnak is jeleztek a tapasztaltakat, ezt a választ kaptuk:

„A kormányhivatal a beérkezett közérdekű bejelentés kapcsán tájékoztatást kért a hídépítmény üzemeltetőjétől, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től, és egyben tájékoztatta is a történtekről. A hatóság maga is megkezdte a bejelentésben foglaltak monitorozását, amelynek eredménye és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása ismeretében születhet döntés a további szükséges intézkedésekről. Egyebekben tájékoztatjuk, hogy a természetvédelmi hatóság számára eddig egyéb bejelentés e tárgyban nem érkezett" – írta a kormányhivatal sajtóosztálya.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában