2023.09.05. 13:00
Ötleteket vár a miskolci városháza
Szerda délután és csütörtök délelőtt a Villanyrendőr buszmegálló környékén bárki személyesen kaphat segítséget a 2023-as miskolci részvételi költségvetés ötletbenyújtásában. A szakemberek tanácsokat adnak arról, milyen a jó ötlet, vagy akár helyben nyújthatnak be elképzeléseket a miskolci polgárok.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Africa Studio
A visszajelzések alapján még mindig vannak miskolciak, akik szívesen veszik, ha segítenek nekik az ötletbenyújtás folyamatában, írta közleményében a városháza sajtóosztálya, ezért döntött úgy a szakmai stáb, hogy kitelepülések során ad lehetőséget a személyes konzultációra.
Szeptember 6-án 15 és 17 óra között, majd szeptember 7-én 9 és 11 óra között tehát a Villanyrendőr buszmegálló környékén találkozhatnak a miskolciak a szakemberekkel. Előbbi, a szerdai alkalomhoz Varga Andrea alpolgármester is csatlakozik. Olyan kérdésekre kaphatnak válaszokat az érdeklődő polgárok, hogy mitől lesz jó egy ötlet, mik a szűrési kritériumok vagy hogyan alakul pontosan a részévételi költségvetés folyamata. A beszélgetések mellett a cselekvésre is alkalom nyílik, hiszen a szakemberek számítógépén keresztül akár ott, helyben is lehetséges az ötletbenyújtás a részvételi költségvetéshez.
A 2023-as miskolci részvételi költségvetés ötletbenyújtó fázisát a közelmúltban hosszabbították meg szeptember 30-ig a lebonyolítók, eddig közel 80 elképzelés érkezett be.