Szüret

2023.09.26. 20:00

Idén a tavalyi szőlőtermés harminc százalékát tudják csak leszüretelni a bükki borvidék gazdái

A bükki borvidék egyik meghatározó termőterülete a Nyékládházáról megközelíthető szőlőhegy, amelynek dűlői Mályitól egészen Bükkaranyosig tartanak.

Nagy-Hankó Krisztina

Borbély Rolandéknál már javában tart a szüret

Fotó: Ádám János

A bükki borvidéken általában néhány héttel hamarabb befejeződik a szüret, mint Tokaj-Hegyalján, idén azonban még korábban kezdődött a szokásosnál, így mostanra nagyjából be is fejezték a gazdák a munkának ezt a fázisát. Jöhet a borkészítés.
A térséget sújtó tavalyi szárazság miatt a rügyek nem voltak olyan termékenyek. Idén ezt még tetézte egy jelentős mennyiségű tavaszi esőzés, ami a virágzás idején óriási növényvédelmi kockázatot jelentett, és nyomás alatt tartotta a szőlőt. Kétszer volt jég is, ami szintén befolyásolta a termés mennyiségét és a növény kondícióját, valamint a szüret előtt jelentkező vadkár idén is megmutatkozott. Vagyis, hogy az állatok lerágják a növényt. A magasabb helyekről egyre nagyobb számban lehúzódó őzek, szarvasok nagyon szeretik csemegézni az édes szőlőt, a nyékládházi dűlőkön nagy számban telepített Zenit a kedvencük – mondta Borbély Roland, a Gallay Pincészet borásza. Hozzátette: ezért a jövőben fokozottabb vadvédelemre kell készülniük az ezen a vidéken termelő gazdáknak. Zenit, Pinot Blanc, Cserszegi fűszeres – ezek a nyékládházi szőlőhegy jellemző fajtái. Azonban náluk már a Kabar ültetvény is termőre fordult, amiből úgy tűnik, hogy gyönyörű borok fognak készülni – emelte ki a szakember.

A húszéves tőkékről jön az igazán jó bor

A tavalyi szőlőterméshez képest idén annak csak harminc százalékát tudják betakarítani a gazdák átlagosan a nyékládházi dűlőkről. A minősége nagyon jó, azokból, amiket betároltak a pincékbe, szenzációs borok lesznek, azonban a mennyisége lényegesen elmarad az elvárttól – véleményezte a borász. Mindemellett ugyan jóval kevesebb, de nagyon nagy beltartalmú, magas minőségű borokkal tudnak majd előrukkolni – jegyezte meg. A Kabar ültetvény most négyéves, a hetedik évtől lehet igazán számolni vele, de a borászok azt mondják, hogy húszéves szőlőtőkékről jönnek le az igazán jó borok. A nyékládházi dűlő országos szinten is a legjobb dűlőbesorolások közé tartozik, az itt termett szőlő mindig magas minőségű – tette hozzá Borbély Roland.

A bükki borok általában hegyvidéki, tartalmas nedűk, nem tudnak belőle nagy mennyiséget termelni, viszont az ízük kiváló.

A száraz fehér borok világa jön

A bükki borvidék és Tokaj-Hegyalja adottságai hasonlóak, viszont a tokajiban adott fajtákkal kell dolgozni. A bükkiben bőségesebb a fajtaválaszték, szabad kezet ad a borászoknak. Jóval több fehér fajtával és kék szőlővel is munkálkodhatnak a gazdák. Ami azért is jó, mert a vörös bor jelenleg egy kicsit piacképesebb. De egyértelműen fordulunk a száraz fehér borok világa felé – hangsúlyozta Borbély Roland. És a buborékos-habzó borok, tradicionális pezsgők évek óta tartó sikerszériája még mindig felfelé ível - tette hozzá.

A helyi borászokat népszerűsítik

A Gallay Pincészet minden gasztronómiai miskolci és vármegyei rendezvényen ott van, ahol csak meg tudnak jelenni, mert fontos számukra nem csupán a saját termékeik, hanem a bükki borok és helyi borászatok népszerűsítése. Legutóbb a három napos Miskolci Pikniken is képviselték ezt a borvidéket. Egy borvidéket csak az tud életben tartani, ha a helyben lévő borfogyasztás működik, és nem máshonnan vásárolnak borokat az ott lakók. Erős a konkurencia, de ez nem baj. Az utóbbi tíz évben sok fiatal bükki borász van, aki piacképes terméket rak az asztalra, és jó ízű borokat készít – hangsúlyozta Borbély Roland.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában