2023.09.30. 08:39
Az önkormányzat és egy civil szervezet is támogatja Mályiban Zente családját
Mályiban is összefogtak a négyéves Ján Zente - egy vírusfertőzés ritka szövődménye miatt megbetegedett kisfiú - gyógyulásáért.
Ma jótékonysági futást rendeznek Zente családjának megsegítésére, a program a Szent István téren lesz, a futásra 8-tól lehetett regisztrálni.
Fotó: olvasó
A napokban Viszokai István, Mályi polgármestere egy Facebook bejegyzésében számolt be arról, hogy Mályi község képviselő-testülete úgy döntött, 500 ezer forint támogatást nyújt, a településükön élő, nehéz helyzetbe került családnak, mivel kisfiúk Ján Zente súlyos betegségben szenved. Az önkormányzati képviselők egyhangúlag szavazták meg a támogatást a család részére, mellyel Zente gyógyulását szeretnék segíteni. Korábban írtunk arról, hogy Zentéért összefogtak rendőr édesapja bajtársai is, illetve, hogy a Supersum Alapítványon keresztül lehet számukra adományokat felajánlani, az alapítvány jótékonysági futást szervezett, amit ma tartanak meg.
Süti sütéssel és vásárlással lehet támogatni
Mályiban nem ez az egyetlen kezdeményezés, amellyel a kisfiú családját szeretnék támogatni. A Mályi MOST Civil Egyesület jótékonysági házisüti-kóstolót szervez október 12-én, szombaton 9-12 óráig a Mályi Őrangyal Gyógyszertár parkolójában. Az esemény teljes bevételét Zente családjának fogják adni. A kizárólag házilag készült édes és sós sütemények megvásárlásával mindenki a saját lehetőségeihez mérten egy fontos és jó ügyet támogathat – olvasható a felhívásban. Hozzáteszik: a legkisebb segítség is számít. Nemcsak a Mályiban élőket, hanem minden környéken élőt is várnak a süti vásárra. Azon túl a gyógyszertárban, a Zente és családja támogatására kihelyezett adománygyűjtő dobozba téve is eljuttathatják anyagi hozzájárulásaikat a segíteni vágyók. További információ a Mályi MOST Közösség Facebook oldalán található, illetve az [email protected] címen kérhető.