Koncert

2023.09.06. 16:00

Afrika üzen! Jön a KFT a miskolci Helynekembe!

Slágerek és ritkaságok is szerepelnek a repertoárban pénteken.

Színpadon a Kft. együttes (fele). Az énekes Laár András, a dobok mögött Márton András

Fotó: MW

A KFT zenekar 1980-ban alakult és a pályafutását nagyjából évtizedekre lehet bontani – mondta el Márton András a zenekar dobosa, producere. És ott vannak a megelőző évtizedek is, hiszen 1969-től együtt jártunk gimnáziumba Laár Andrissal, meg ott a hetvenes évek közepe, amikor megismerkedtünk Bornai Tiborral – ez egy előzményként hozzátartozik a zenekari képhez. Lengyelfi Miklós akkor került képbe 1980-ban amikor ifjabb Kurtág György barátunk, aki akkor már Párizsban élt, hívta fel a figyelmünket, hogy ha zenekart alapítunk, van egy nagyszerű bőgős – ne felejtsük el felhívni, mert megéri.

Ismét aktívan

A legaktívabb időszaka az együttesnek lemezkiadás vagy új számok írása szempontjából a 80-as évek volt – idézte fel András. – Készült mintegy hét nagylemez, később még három-négy, és a legismertebb számok mind a nyolcvanas években születtek. Fellépések tekintetében is így volt, volt olyan négy hónap, amikor 200 koncertet adtunk, napi három előadással. A Bábu vagy című szám volt olyan a zenekar életében amikor egyetlen éjszaka befutott az együttes. A magyar televízió fesztiválján adásba került - és ugye akkor nem is volt más szórakozás az egy csatornán kívül –, ennek a műsornak ötmillió nézője volt. Másnapra már híresek voltunk, mert eléggé feltűnő volt abban a közegben a Bábu vagy, még díjazták is. Ez megalapozta a zenekar jövőjét.

KFT tagjai: Bornai Tibor, Laár András, Márton András és Lengyelfi Miklós
KFT tagjai: Bornai Tibor, Laár András, Márton András és Lengyelfi Miklós

Bál az interneten

– A kilencvenes években mondhatni visszavonult a zenekar, ki ezt csinálta, ki azt. 1996-ban tartottunk egy nagyobb koncertet az akkori sportcsarnokban Bál az interneten címmel. Annak volt pár különlegessége, például Hazel O’Connor, aki akkor Európában jól ismert énekesnő volt – korábban írtunk közös számokat - egy dublini stúdióból énekelt velünk valós időben. Ez nagy újdonságnak számított, az internet hajnalán történt. A KFT-é volt az első domain név amelyet előadóművész hozott létre, 540. sorszámmal, Magyarországon ma már mintegy 800 ezer van. 1998 tájékán megint összehívtam a zenekart, hogy de jó lenne valamit csinálni, ez aztán abban kulminált, hogy Mohai Tamással csináltunk zenekart Laár Andris helyett, egy nagylemezt – ez az Éljen a szerelem album - és néhány koncert erejéig tartott, koncerteken még Borlai Gergő is dobolt velünk. Fantasztikus zenei élmény volt az a lemez. Később megint Laár Andrissal folytattuk, és azóta gyakorlatilag változatlan felállásban játszunk együtt. Minden évben koncertezünk, járjuk az országot, néhány évente egy-egy nagyobb koncertet is csinálunk. 2014-ben volt például az Operaházban koncertünk, onnan kaptunk felkérést, előtte nem is volt még popzenei koncert azon a helyszínen. Nagyon sok vendégfellépővel, az Operaház társulatával, egy különleges élmény volt nekünk is. Az A38-as hajón kezdtünk el egy klubsorozatot, felelevenítettük a régi lemezeinket és sorban bemutattuk őket. Voltak köztük olyan számok is amelyeket egyébként egyáltalán nem is játszottunk. 2024 januárban a Kongresszusi Központban lesz a KFT Big Band elnevezésű koncert, amelyet egy- két hónapja kezdtünk el szervezni. Néhány albumot is felvettünk menet közben, az utolsót 2008-ban A bábu visszavág címmel.

Miskolcon régen játszottunk – a Miskolci Nemzeti Színházban elvittük az operaházi műsorunkat, és a színház társulati tagjainak részvételével 2015-ben színpadra állítottam. Vannak családi kapcsolatok Miskolccal, Török Ádámmal voltunk távoli családi kapcsolatban, én személyesen sokat jártam oda, mert apai vonalon vannak miskolci családtagok. Amire a pénteki koncerten számíthat a közönség a zenekar részéről, az az, hogy a nagy slágereket természetesen felidézzük, viszünk olyan számokat is, amelyeket nagyon ritkán hallhatott a közönség. Ezen kívül egy vokalista lány, Munkácsy Eszter a Vintage Dolls-ból fellép velünk, hogy színesítsük a hangzást, ha minden igaz, eljön Lengyelfi Eszter is, akiről azt érdemes tudni, hogy tavaly, amikor a papájának, Mikinek orvosi utasításra tilos volt kilépnie a házából, és ezért nem tudott velünk fellépni, megkérte a lányát, - aki basszusgitározik, de zenekarral csak egyszer-egyszer lépett föl – játssza el a műsort. Eszter annyira megijedt, hogy megtanulta gyorsan az egészet néhány hét alatt. Utána az egész nyarat és az ősz egy részét velünk koncertezte végig. Azóta is amikor mód van rá, eljön velünk, és egy-egy dalban beugrik. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában