Tanévnyitó

2023.09.17. 09:00

A reformátusok „vendége lesz” a pataki egyetem

Harmadszor nyitották meg a tanévet a Tokaj-Hegyalja Egyetemen.

Bódisz Attila

Dr. Toma Kornélia ünnepi beszéde

Fotó: Bódisz Attila

Ünnepélyes tanévnyitó keretében kezdte meg harmadik tanévét a Tokaj-Hegyalja Egyetem Sárospatakon. Dr. Toma Kornélia, az egyetem megbízott rektora beszédében kifejtette: a kezdés, vagyis 2021 óta egyaránt jelentősen nőtt a szakok és a hallgatók száma is. A mostani felvételi eljárás során vették fel eddig a legtöbb hallgatót, a beiratkozást követően 346 első éves diák kezdheti meg tanulmányait az intézményben, velük együtt pedig az összlétszám 647-re emelkedett. Mindez azt jelenti, hogy az új egyetem meg tudta szólítani a térségben élőket és vonzó képzéseket, ösztöndíjrendszert és körülményeket kínálni a számukra – értékelte a megbízott rektor.

Az elsőéves hallgatók fogadalomtétele
Fotó: Bódisz Attila

Az intézmény minőségi fokmérője mégsem a felvett hallgatók száma, hanem az, hányan tudják befejezni a választott képzéseket, ehhez pedig az egyetem igyekszik minden támogatást megadni – ígérte. Hozzátette: a 2023/24-es tanév annyiban különleges lesz, hogy megkezdődik az egyetem sárospataki főépületének felújítása. Emiatt képzéseik a Sárospataki Református Kollégium, azon belül is a teológia és a gimnázium épületébe költözik az oktatás, de Sárospatak más közintézményeinek helyiségeit, valamint a tarcali szőlészeti és borászati kutatóintézet laborhátterét is igénybe veszik majd – közölte.

Duális képzés is indul

Az oktatási munka a napokban nyolc alapszakon, négy mesterszakon, két felsőfokú szakképzésen, valamint öt szakirányú továbbképzésen kezdődik el – sorolta dr. Toma Kornélia. Kiemelte: idén elindul a duális képzés a szőlész-borász mérnök szakon, ezt a lehetőséget a jövőben a turizmus-vendéglátás szakon tanulók számára is szeretnék elérhetővé tenni. A Tokaj-Hegyalja Egyetemen 59 oktató, tudományos munkatárs és szakoktató, valamint 29 óraadó foglalkozik a diákokkal. A nyáron 10 oktató távozott és nyolcan érkeztek – folytatta. A megbízott rektor aláhúzta: az oktatók nyolcvan százaléka tudományos minősítéssel rendelkezik.

Wáberer György és dr. Toma Kornélia kézfogással fogadta egyetemi polgárokká az elsőéves hallgatókat
Fotó: Bódisz Attila

Az új hallhatókat Aros János, Sárospatak polgármestere tiszteletbeli pataki polgárrá fogadta, a Tokaj Borvidék falvainak, városainak polgármesterei pedig átadták az Andrássy ösztöndíj program keretében azokat az ösztöndíjakat, amelyeket azok a diákok kapnak, akik településeikről jelentkeztek a pataki egyetemre. A havi 50 ezer forintos támogatás felét a helyi önkormányzat, másik felét az egyetem alapítványa biztosítja. Az elsőéves hallgatókat dr. Toma Kornélia, valamint Wáberer György, az egyetemet működtető alapítvány kuratóriumának elnöke kézfogással köszöntötte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában