Nyolc szám

2023.07.22. 10:00

Lemezt készít az Áll-a-tok Takáts Tamással

Lemezzel ünnepli szülinapját a zenekar, több számot is a híres énekes énekelt fel.

Dr. Tóth Imre, Takáts Tamás, dr. Bányai Kriszta és dr. Almássy Sándor

Fotó: Áll-a-tok?

Készül az Áll-a-tok zenekar lemeze az együttes 16 éves születésnapja alkalmából. 

Nyolc szám hallgatható meg a korongon, javarészt saját szerzemények, de néhány feldolgozást is felvettek Sajó Tamás stúdiójában, mondta a boon.hu-nak dr. Almássy Sándor, a zenekar alapítója és motorja. A lemez külön érdekessége lesz, hogy három számot is Takáts Tamás énekelt fel rá, aki a Karthago, az East zenekarok tagjaként vált ismertté, és már egy jó ideje a Takáts Tamás Dirty Blues Banddel koncertezik.

– Jó barátságban vagyunk, több koncertünkön is fellépett már, mint ahogy például Tátrai Tibor gitárlegenda is – jegyezte meg dr. Almássy Sándor. A miskolci zenekarról egyébként tudni kell, hogy három orvos (köztük az alapító), egy jogász (dr. Bányai Kriszta énekes) és hat hivatásos zenész alkotja. 

– Mindnyájan dolgozunk, és mellette hobbi szinten játsszuk a rockzenét. Nem vállalunk el semmiféle szórakoztató zenét, a célunk, hogy a közönséget jó irányba neveljük e téren, hogy igényes, mi ízlésünk szerinti rockzenét halljanak, nem véletlen, hogy így is szoktak emlegetni bennünket: a kultúrgaleri. 

Az Áll-a-tok egyébként több miskolci fesztiválon lépett fel az idén, játszott a Kocsonyafesztiválon, rendszeresen fellépnek az Avasi Borangoláson, és már meghívást kaptak az őszi miskolci fesztiválra is.  

– A lemez valamikor ősszel jelenik meg, most folynak az utómunkálatok a stúdióban. Arra pedig ígértetet kaptunk, hogy több koncertünkön is vendégként lép majd fel Takács Tamás – mondta dr. Almássy Sándor.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában