Közúti ellenőrzés

2023.07.19. 12:58

Ennyi ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai húsz ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a nyári hónapokban kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A vármegye útjain 2023. július 10-e és július 16-a között nyolcvanhárom közúti közlekedési baleset történt, ebből öt esetben ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor húsz ittas, illetve egy bódult állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában