Fejlesztés

2023.06.21. 17:38

„Autópálya minőségű” bekötő utat adtak át Sajóbábonyban (fotók)

Magyarország egyetlen zsákvárosába mindenki ezen az úton jut be, a lakosok csakúgy, ahogyan az ipari park cégeinél dolgozók.

Nagy-Hankó Krisztina

dr. Szilva István, Sajóbábony polgármestere, dr. Kiss János, országgyûlési képviselõ, Peiker Tamás, Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgató és Ferkó Lajos Strabag Kft építési vezetõje

Fotó: Ádám János

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül mintegy 1,7 kilométeren újult meg a Sajóbábony bekötőút egy szakasza, amelyet szerdán adtak át ünnepélyes keretek között. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező mintegy bruttó 218 millió forintból valósította meg a beruházást. A felújítás részeként a kivitelező gondoskodott a meglévő burkolat profilmarásáról, a megsüllyedt útszakaszok kiegyenlítéséről, ezt követően két réteg aszfalt épült, egy réteg kiegyenlítő és egy réteg kopóréteg formájában. Az érintett szakaszon új útpadka épült, valamint az út mellett lévő csapadékvíz elvezető árkok, átereszek, csapadékcsatornák tisztítására is sor került. A forgalombiztonság növelésére a szakemberek új KRESZ táblákat helyeztek ki és új tartós burkolati jeleket festettek fel. Megújult egy buszmegálló peron és a buszmegállóhoz vezető járdaszakasz is. 

Példás együttműködés és türelem  

A teljes projekt országosan 3,3 milliárd forint értékű volt, amelyből Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 13 útszakasz újult meg, amiből idén öt készült el. Ebből az egyik a sajóbábonyi bekötő út – mondta Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója. 

Ez egy fontos út, mert háromezer sajóbábonyi lakosnak könnyíti meg a mindennapjait, legalábbis azoknak, akik közülük nap mint nap használják – mondta Kiss János, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: a megújult út a településen túlra, az ipari park felé is vezet. Ezenfelül van még egy szimbolikus értéke is, hiszen szimbolizálja a magyar vidék felemelkedését. Az ipar azok felé a térségek felé mozog, amelynek infrastuktúrája, fejlesztési feltételei adottak – emelte ki a képviselő. 

Sajóbábony polgármestere, Szilva István köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett abban, hogy az útfelújítás elkészülhetett, de főként a lakosságnak fejezte ki háláját, hogy hittek abban, megvalósulhat a projekt. A beruházás kezdete 2019-re nyúlik vissza, de nem ment egyből minden simán. A vész teljes időszakban azonban mégis sikerült elindítani a kivitelezést a képviselői lobbitevékenységnek és a mintaértékű együttműködésnek köszönhetően – hangsúlyozta a polgármester. A közlekedők számára a legkevesebb bonyodalmat okozták a munkálatok. Örömteli, hogy minőségi változáson ment keresztül az utóbbi években a település, amelyet most már az befelé vezető út is jelképez. További fejlesztéseket is terveznek a jövőben. De természetesen megbecsülik mindazt, ami eddig elkészült – jegyezte meg a polgármester. Hozzátette: most már csak arra kell vigyázni, hogy az „autópálya minőségű” úton betartsák a sebességkorlátozást a renitens autósok. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában