Boglárka a dobogón

2023.04.08. 10:00

Kecskeméti győzelemmel, ózdi dobogóval zárult a Közgazdasági Diákolimpia döntője

Andrási Szabolcs, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikumának diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2023-as versenyét szerdán Budapesten, a Corvinuson. Az ózdi Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium diákja, Németh Boglárka harmadik helyezést ért el a megmérettetésen. A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés hazai döntőjében 13 település 16 iskolájának 25 diákja mérte össze közgazdasági ismereteit.

BOON

A Budapesti Corvinus Egyetemen rendezték meg a Közgazdasági Diákolimpia Országos döntőjét, amelyen Németh Boglárka (a SZIKSZI 12/B osztályos tanulója) fantasztikus teljesítménnyel a 3. helyezést érte el.

Forrás: Szikszi/Facebook

A Közgazdasági Diákolimpiát először Csehországban szervezték meg 2016-ban. 2019 óta Magyarország is megrendezi a nemzeti versenyt, és delegálja az országos döntő legjobbjait a nemzetközi döntőbe. A Közgazdasági Diákolimpia idei versenyfelhívására összesen 26 település – köztük a vajdasági Zenta és a felvidéki Érsekújvár – több mint 50 iskolájából jelentkeztek a közgazdaságtan iránt érdeklődő középiskolás diákok. Közülük a szerdai, budapesti döntőben 13 település 16 iskolájának 25 diákja mérte össze tudását. Az országos döntő két fordulóból állt: délelőtt egy írásbeli teszten mérkőznek meg egymással a diákok, és közülük a legjobban teljesítő 10 tanuló szóbelizett délután a neves közgazdászokból, professzorokból álló zsűri előtt.

A döntős versenyzőket és az őket elkísérő pedagógusokat az írásbeli forduló előtt Pleschinger Gyula, a versenyt szervező Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöke, a Monetáris Tanács tagja és Takáts Előd, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, az MKT Monetáris Politikai Szakosztályának elnöke, a döntő zsűrijének elnöke köszöntötte. A zsűri további tagjai: Csath Magdolna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára; Dombi Ákos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense és Kocziszky György, a Miskolci Egyetem emeritus professzora, az MNB Monetáris Tanácsának tagja voltak.

A Közgazdasági Diákolimpia első három helyezettje:

1. Andrási Szabolcs (Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikuma)

2., Madár Gergely (budapesti Németh László Gimnázium)

3. Németh Boglárka (ózdi Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium)

Hármukon kívül, negyedik és ötödik helyezettként Dudás Ágoston (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) és Kovács-Bordás Bálint (székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola) képviselheti hazánkat szeptemberben Pozsonyban, a verseny angol nyelvű nemzetközi döntőjében.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában