Miskolci közgyűlés

2023.03.30. 17:20

Újabb csavar: további feltételekhez szabná a Velünk a Város frakció a ivóvízszolgáltatás átadását a magyar államnak

Folytatódik a miskolci közgyűlés munkája, a város víziközművagyona sorsáról folyik a vita.

Fotó: New Africa

20. Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatát terhelő víziközmű-szolgáltatás biztosítása vonatkozásában fennálló, az ellátásért felelős jogainak és kötelezettségeinek Magyar Államra történő átruházására
2013. óta nem lehet változtatni a vízközmű díjakon. A költségek viszont nőttek. A Mivíz Kft. 2020-ban csaknem 280 millió forint veszteséget termelt, amely egy évvel később már közel 574 millió forint volt. Mindezek mellett 2022-ben - itt még nincsenek meg a végleges adatok - 2 milliárd forintra becsülik a veszteséget. Az idei üzleti tervben pedig 3,1 milliárd forintos veszteség szerepel. Az igazán súlyos gondot az jelenti, hogy a társaság úgynevezett saját tőkéje 2020-ban még közel 2,7 milliárd forint volt, amely 2022. végére azonban alig több, mint 94 millió forint. Ez azt jelenti, hogy Miskolcnak, illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló Miskolc Holding Zrt.-nek milliárdos tételben kellene pótolni a Mivíz Kft. tőkéjét, biztosítani a likviditását. Erre képtelen. A helyzet azért súlyos, mert amennyiben a Mivíz fizetésképtelenség közelébe jut, akkor a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elveheti a víziközmű-szolgáltatási jogot a társaságtól. Ezért van szükség a szolgáltatás államnak való átadására. Az önkormányzat tavaly szeptember óta folytat tárgyalásokat ebben a kérdésben. Most jutottak el a sorozat végére. A Mivíz Kft. közben a fizetésképtelenség határára jutott.  

Veres Pál polgármester:

Nagy intenzitással folytak a tárgyalások. A legfontosabb, hogy a miskolciak ne érezzenek romlást a szolgáltatás minőségében.

Dr. Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető:

Csődben van a Mivíz Kft. Tény. Már évekkel ezelőtt elmondtam, hogy mi a megoldás. Ennek ellenére ki tudja, milyen okból késlekedett a városvezetés. Most a cég már olyan helyzetben van, hogy veszélyben van a működése. Ennek súlyos következményei lehetnek a lehető leghamarabb. Egy olyan módosító indítványt nyújtott be az előterjesztés mellé a Velünk a Város frakció, hogy amennyiben nem teljesülnek bizonyos feltételek, akkor a város visszaveszi a víziközmű-vagyont. Ha visszaveszi, miből fogja tovább finanszírozni a Mivíz Kft. működését?

Dr. Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezető:

Egyetlen fontos érdek, hogy minden miskolci lakásban legyen egészséges ivóvíz. Ennek rendelünk alá mindent. A Mivíz Kft. jól működik, szakemberek irányítják és dolgoznak benne. Tíz év leforgása alatt nem nőtt a bevétel, de a kiadás az egekbe emelkedett. Ezért alakult ki a tarthatatlan helyzet. Ennek a kormány is felelőse. Például a világon a legnagyobb a vízdíj áfája. Ez egy fokozatosan felépített helyzet, amely sújtja az ország összes vízművét. A módosító indítványunk azért született, hogy a keletkezett veszteségeket valóban az állam fizesse meg.

Dr. Mokrai Mihály, Velünk a Város:

A tettes teszi felelőssé az áldozatot ebben a helyzetben. A Mivíz elszenvedője a költségek egekbe emelkedésének. A Mivíz Kft.-t a kormány tette tönkre. Szerintem a Mivíz egy nagyon jó cég, amit a gazdálkodási környezet rontott el.

Révész Péter, Velünk a Város:

Ki fog egészséges vizet szolgáltatni a városban élőknek? Gond, hogy ökológiai katasztrófák fenyegetik Miskolcot. Higanyszennyezés a volt kohászat területén. Illetve az akkumulátorgyártás.  

Fodor Zoltán, Velünk a Város:

Hatósági áras az ivóvíz. A költségek azonban nem. Ez nonszensz.

Soós Attila, Fidesz:

Önök vagy nem alkalmasak a városvezetésre, vagy hazudnak a miskolciaknak. Több vidéki nagyváros - Pécs, Szeged - vízszolgáltatója nem veszteséges, tehát nem igaz, hogy csak így lehet működtetni. A Mivíz Kft. 2019. óta veszteséges.

Borkuti László, Velünk a Város:

A Nemzeti Vízművek Zrt., deklaráltan azért alakult, hogy saját kezébe vegye az egész országban az ivóvízszolgáltatást. Az államosítás a fő cél. Mi késleltetni akarjuk, hogy az állam a miskolciakat kifossza.

Szarka Dénes, Velünk a Város:

A kormány szándéka világos, meg akarja szerezni a víziközmű-vagyont.

Barta Gábor, Fidesz:

A kormány jelentős összegekkel támogatta a miskolci ivóvízellátás működtetését az utóbbi években. Összesen 13 milliárd forintot kapott Miskolc ilyen célra.

Veres Pál polgármester:

Ezek a pénzek a beruházásokat támogatták

Varga Andrea alpolgármester:

Szakszervezeti vezetőként víziközmű szolgáltató cégek mindennapjaiban vettem részt 2014. és 2019. között. Hallottam a segélykiáltásokat, hogy a rezsicsökkentés miatt a cégek csődközeli állapotba jutnak.

Erdei Sándor, Velünk a Város:

Az ingatlanértékesítések kapcsán a Fidesz és a KDNP elkótyavetyélésről beszél, de feltétel nélkül átadnák a város víziközmű-vagyonát a kormánynak.

Pakusza Zoltán, A mi hazánk:

A miskolciak talán a vizükre a legbüszkébbek. Ilyen fajsúlyú dolgot sürgősséggel beterjeszteni, érthetetlen dolog. Kérdés, hogy jó gazdája lesz-e a miskolci ivóvízvagyonnak a magyar állam?

Dr. Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezető:

Nagyon nagy költsége van a miskolci ivóvízhálózat működtetésének. A bevétel viszont ezt nem fedezi.

Dr. Kovács László, KDNP:

Önök nem tudják, hogy mit csináljanak. A sebtében benyújtott módosító indítvány jelzi ezt. Mi nem tudtunk erről tárgyalni, mi is szeretnénk módosító indítványt benyújtani. Mi a teendő?

Dr. Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezető:

Hamis kép, hogy a cég 2019. után vált veszteségessé. Már 2019-ben is veszteséges volt. Pécsett és Szegeden jelentős pénz áramlott be a működésbe. Itt ez nem történt meg 2019. előtt sem.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában