Százhúsz év után talált egymásra két testvér családja: titkot oldott az elfeledett kép

Van egy klasszikus, hófehér, tornácos parasztházunk, immár 113 éves, kezdi a történetét a vadnai Szabon János. Ennek lócája mélyén talált egy bekeretezett fotót. Letörölgette, megtisztogatta, és egy öltönyös férfi nézett vissza rá cigarettával a kezében. Fogalma sem volt, ki lehet rajta. Aztán kiderült, senki nem tud róla semmit a családban. Végül a sokadik próbálkozásra a keresztapja ismerte fel, ő mondta, hogy János dédanyjának életművész bátyja van rajta. 1900-ban eltűnt, kiment Amerikába, de azóta sem kaptak hírt róla, semmit. 
Szabon János megpróbált akkor valamivel többet megtudni Gál Józsefről (így hívták a férfit), de nem jutott semmire, aztán el is felejtkezett a képről. Egészen addig, amíg nem jött a karácsonyfabontás ideje.

– Ahogy próbáltam berakni a leszedett díszeket a szekrénybe, vagy háromszor a fejemre esett a kép. Na, gondoltam magamban, ez valami jel, úgy látszik, dolgom van vele – mondta, és eszébe jutott, talán rosszul kutakodott a neten. Korábban, amikor Vadna múltját kutatta, rájött, hogy régen Sajóvadna volt a neve. Most ezzel a helységnévvel próbálkozott, és sikerrel járt.
– Egy kézzel rajzolt családfába botlottam egy családkutató oldalon – meséli. – Rátaláltam a dédapám és több családtagom nevére is rajta, az egyik fotón a családfa készítőjeként pedig egy nő mosolygott. Kicsit megijedtem elsőre, be is csuktam az oldalt. Egy párhuzamos családra bukkantam?

Kutatta, kereste, mindhiába

Később János mégis erőt vett magán, a Facebookon aztán rövid idő alatt megtalálta a családfakészítő nőt, Julie-t.  Kiderült róla, hogy Gál József dédunokája, azaz Szabon János harmadunokatestvére. És nem csak ő, mert van egy ikertestvére is, és mindössze három héttel fiatalabbak Jánosnál. Ohio-ban élnek. Tudtak róla, hogy egy ősük Magyarországról vándorolt ki, de sokkal többet nem. Viszont körülbelül kétszáz főre tehető azóta a tengerentúli család.
– Hosszú levelezés kezdődött, szkenneltük a meglévő, megtalált dokumentumokat, fotókat cserélgettünk, sokat beszélgettünk. A lányok édesanyja 73 éves, ő több mindent tudott Józsi bácsiról. Négy gyermeke született odakint, aztán a negyedik gyerek születése után szó nélkül eltűnt, felszívódott. A felesége, Molnár Mária, mindent tűvé tett, kutatta, kereste, mindhiába. Úgy tudták, Kanadába ment, de nem jutottak nyomára.
Szabon János meséli, tavaly nyáron Julie és a fia meg is látogatták őt és nővérét: sosem jártak korábban Magyarországon. Szép heteket töltöttek együtt, bejárták a Balatont, Budapestet, valamint a megye és a térség sok-sok nevezetességét is megnézték. Mindez egyetlen képen múlott. 

Itt – a happy enddel – vége is lehetne a történetnek, ha nem Szabon Jánosról van szó. Őt azonban nem hagyta nyugodni Gál József története. Vajon hová tünhetett? Az ikerlány-unokatestvérek is megkérték, ha már őket megtalálta, hátha a dédapa nyomára is ráakad.

Idős ember édesanyja

– Azt tudtam, hogy 1912 körül tűnhetett el az öreg. Abban bíztam, hogy talán csak a közvetlen családommal nem tartotta a kapcsolatot, a távoliabbakkal viszont igen. Azt tudtam, hogy Kazincbarcikán van egy hordókészítő család, akik szegről-végről rokonok, de sosem tartottuk a kapcsolatot. Úgy gondoltam, megkeresem őket.
Szabon János útnak indult, nagy nehezen megtalálta a házat. Szerencséje volt, a csűrben ott volt a hordókészítő, egyébként már igen idős ember, de csak vakargatta a fejét, mondta, fogalma sincs miről beszél János. Ő szomorúan elindult, de ahogy bandukolt az úton, szalad utána az ember. "Várjon, megkérdezzük az anyámat."
Visszamentek a házba, és ott feküdt az ágyban egy 90 valahány éves néni. "Janika, hát nem emlékszel, én vittem neked a komatálat, amikor megszülettél, 1970-ben!" – kiáltotta. 
– Persze, hogy nem emlékeztem. Hogy is emlékezhettem volna?  Lényeg az, hogy Józsi bácsinak és a dédanyámnak volt egy harmadik testvére is, Gál Mária, az ő gyermeke volt az ágyban fekvő idős hölgy.

Szabon János megmutatta neki a képet Gál Józsefről, és ő azonnal felismerte.
– A Józsi bácsi! Nem nagyon szerettem! – mondta. Kiderült ugyanis, hogy Gál József nem Kanadába ment, hanem haza, Magyarországra. Pontosabban Felsőkelecsénybe, ott épített magának házat az amerikás pénzből. Volt szép tornácos háza, jószága, földje, de nem nagyon szeretett dolgozni. Testvérének lányai (az ágyban fekvő néni és a nővére) jártak át hozzá takarítani, az állatokat gondozni, nem nagy örömmel. Józsi bácsi nem sok mindent csinált, a kis szekrénykéből iszogatta a pálinkáját.

Majd' mindennap látta

Szabon János meghökkent kicsit. A fél világon kereste felmenőjét, és közben a közeli település temetőjében nyugszik? A történteket mégsem bánja, hiszen kedves rokonokra bukkant. 
És közben kiderül, még mindig van, amit tartogat számára a történet.
Gál József sírját ugyanis ekkor még nem találta meg. Járt a felsőkelecsényi temetőben, de hiába bóklászott ott, nem talált semmit. Aztán egy újabb csoda segített.
Megint kutakodott a neten. A lényeg: megtudta, Gál Józseféknek volt egy negyedik testvére is, a legkisebb fiú. Az ő lányuk volt Zsófi, akit az öreg Józsi bácsi (lehet, hiányoztak neki az amerikai gyerekek? Vagy mert örököst akart?) örökbe fogadott. Zsófira íratta hát a kelecsényi házát, ami miatt a többi rokon megsértődhetett, ezért szakadhatott meg velük a kapcsolat.

– Aztán sikerült rátalálnom a neten Zsófi néni lányára. Nem messze: megtudtam, hogy ott volt közel hozzám nyolc éven át, csak nem tudtam róla.  A kisfiam angol tanár nénije a kazincbarcikai iskolában. Azaz ő is a harmadunoktestvérem. Azóta már megbeszéltük a dolgot, összeölelkeztünk, elmeséltem neki mindent a történtekről. Valójában ő tudott arról is, hogy hol van Józsi bácsi sírja a kelecsényi temetőben. Azaz nyolc éven át majd' minden nap láttam, aki tudott volna segíteni. Kiderült, Gál József 1956-ban halt meg magányosan.
– Ennyi a kép története – jegyzi meg Szabon János és hozzáfűzi, talán annyi a tanulság, hogy ne dobjuk ki a képet, amin nem tudjuk ki van. Sok-sok információt hordozhat a családunk történetéről.