2023.02.17. 20:00
"Nem jellemző" – mondja a miskolci városháza. Most mégis "tujázott" valaki. Frissítve a magyarázatokkal: honnan jön a "tujázni" szavunk
Az ütközőre kapaszkodva a villamoson kívül "utazott" valaki. Videó is készült az esetről.
Fotó: TV2
A napokban "tujázott" egy fiatal az egyik miskolci villamoson, vagyis kívül, a jármű ütközőjén állva "utazott", számolt be róla a Tények. A helyiek szerint gyakran kapaszkodnak fel a villamos hátuljára az utóbbi időben. Ez azonban a szakértők szerint tilos, mert nemcsak magukat, másokat is veszélyeztetnek ezzel. A sofőrök tehetetlenek, ez a rész ugyanis számukra holttér: nem is látják, ha valaki felkapaszkodik a villamosra.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a miskolci városházát. Azt írták: a "tujázó" utast a villamosvezető nem láthatja. Szerintük a "tujázás" egyébként nem jellemző a miskolci villamosközlekedésben, ritkán vizsgál ki az MVK Zrt. ilyen szabálytalan utazást. Hozzátették: a belvárosban térfigyelő rendszer működik a villamosmegállók, valamint a járművek is kamerával ellátottak, amelyekkel beazonosítható a "tujázó" személye. Emellett az utasok is segíteni tudnak a járművezetőnek ilyen eset észlelésekor a vészcsengő megnyomásával. Arra is rámutattak: ez az utazási mód nagyon balesetveszélyes, a "tujázó" veszélyezteti önmaga és a többi közlekedő biztonságát is, ugyanis ha leesett volna a járműről, a villamossal párhuzamosan közlekedők is megsérülhettek volna. Ráadásul az esetről mit sem sejtő villamosvezetőt is felelősség terhelné. Ez a fajta utazás jogszerűtlen is, a közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt feljelentést tud tenni az MVK Zrt. és egyébként bárki a rendőrségen – húzták alá. Hogy történt-e feljelentés, ez nem derül ki a tájékoztatásból.
Honnan származik az elnevezés?Ha ön tudja, miért hívják a "tujázást" Miskolcon "tujázásnak", honnan ered az elnevezés, kérjük, írja meg valamennyiünk okulására. |
Itt a magyarázatKériné Nagy Katalin írta portálunk közösségimédia-oldalán: A húszas évek vége felé a budapesti városlakók ennek a tevékenységnek a tujázás, a villamosnak pedig a tuja nevet adták. A gyerekeket a könnyelmű hősködés, a felnőtteket a szükség vitte rá a tujázásra. A kalauz feladata az volt, hogy az érvényes jeggyel nem rendelkezőket kizárja az utazásból. A villamosok peronja nyitott volt, és amikor a kalauz úgy ítélte meg, hogy befejeződött a fel- és leszállás, csengetett vagy a sípjába fújt. A tujázók megvárták, amíg elindul a villamos, ekkor ugrottak fel az ütközőre. |