Építkezés

2023.02.09. 14:14

Hamarosan kezdik a munkát, felújítják az Avas kilátót

Megpályáztatja majd az önkormányzat a felújított kávézó üzemeltetését.

A kilátó az Avason: a körpanorámás helyiségben működött, és fog is működni a kávézó a felújítás után

Fotó: Ádám János

Már megállapodott a bérlővel a szerződés megszüntetésében a Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási Igazgatósága, válaszolta kérdésünkre a miskolci városháza sajtóosztálya, amikor azt firtattuk: megszüntették-e a szerződést az Avas kilátó kávézójának bérlőjével. (Ezt egyébként Rák Mónika, a bérlő korábban már mondta nekünk, meg is írtuk.) A kérdés azért merült fel, mert hamarosan kezdődik az építkezés: a Történelmi Avas rekonstrukció fejlesztésének részeként felújítják az Avas kilátót is. A későbbiekről azonban kicsit másképp nyilatkozott a bérlő és a városháza. Míg Rák Mónika biztosra vette, hogy újranyithatja a felújítás után – számításai szerint decemberben a kávézót – addig a sajtóosztály válasza nem ennyire egyértelmű: "A pályázati felhívás  – amely alapján a támogatási kérelem benyújtásra került és amely segítségével megvalósul a projekt – előírja, hogy piaci alapon szükséges meghirdetni és kiválasztani a bérlőt. Miskolc önkormányzata így fog eljárni".
A kilátóban egyébként ez az egy vendéglátóegység lesz, ezt tervezik felújítani.
Kérdeztük azt is, hogy mikor kezdődik az építkezés, azt válaszolták: hamarosan, részleteiről a közeljövőben sajtótájékoztatón számol be a városvezetés.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában