Sikersztori

2023.01.20. 14:00

Üdvözlik, hogy újra kinyit a Miskolctapolca Barlangfürdő

A város idegenforgalmának nagyon jó, hogy rendelkezésre áll Miskolc turisztikai zászlóshajója.

Szaniszló Bálint

Fotó: Ádám János

Örömmel jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármestere, hogy a Miskolc Holding Zrt. igazgatósága megtárgyalta és jóváhagyta a Miskolctapolca Barlangfürdő további működésével kapcsolatos előterjesztést, ami azt jelenti, hogy a karbantartási munkálatok befejeződését követően január 26-tól ismét várja vendégeit az európai hírű fürdő. A szándék az, hogy egész esztendőben a fürdőzni vágyók rendelkezésére álljon a Barlangfürdő. A gazdaságos működtetés érdekében az év során többször is áttekintik közösen a fürdő helyzetét.

Örömmel fogadták 

A döntést - érthetően - közmegelégedés fogadta a potenciális fürdővendégek és az érintett szállásadók és vendéglátók körében. Tavaly október elején, amikor nyilvánosságra jutott a döntés, hogy az enerigiaárak drasztikus emelkedése miatt bezárják a barlangfürdőt, egyöntetűen bírálták a határozatot, amely nemcsak a fürdővendégek számára kellemetlen, hanem a csőd szélére sodorhatja azokat a tapolcai vállalkozókat, akik a fürdőre építették fel vállalkozásukat.  

Az elégedetlenség nyomán alakult ki párbeszéd a város és a vállalkozók képviselői között, amelynek célja az volt, hogy mihamarabb újtanyithasson a barlangfürdő. A tárgyalás sikeres volt, október végén újranyitott a fürdő, a mostani döntés pedig azt vetíti előre, hogy a város minden energiát mozgósít, hogy egész évben nyitva is maradjon. A tárgyalássorozat azt is eredményezte, hogy megalakult a város turisztikai kerekasztala, amely túl akar mutatni a fürdőproblémán és az ágazat komplex fürdőproblémáit veszi górcső alá.

Önmagán túlmutat 

Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke mindezzel kapcsolatban már korábban jelezte, hogy a barlangfürdő újranyitása egyrészről siker, másrészről szimbolikus akció. Nem egyszerűen arról van szó, hogy mi történik a barlangfürdővel. 

A helyzet rávilágított arra, hogy az általános jövőkép került veszélybe, a város idegenforgalmának és az abban tevékenykedőknek a jövőképe. Nincs más lehetőség ebben a helyzetben, mint minden résztvevőnek összeadni azt, amije van.

A szakember szerint bebizonyosodott, hogy legyen bármilyen erős egy vállalkozás, egyedül nem sokra megy. Itt most az együttműködés, egy közös fellépés vezetett eredményre, aminek ki kell majd hatnia a jövőbeli dolgokra is. 

Abba az irányba kell gondolkodni, hogyan lehet elérni, hogy összegészében az eddigieknél is több turista jöjjön Miskolcra.

Megfeszített munkával

A barlangfürdő újranyitásról szóló bejelentés után Veres Pál polgármester igyekezett árnyalni a helyzetet: 

Most olyan időket élünk, amikor a magyar települések sorra kényszerülnek az elszabadult energiaárak és rezsidíjak miatt bezárni a legnevesebb és legnagyobb múlttal, ismertséggel bíró fürdőket is. Miskolcon azonban rengeteg egyeztetés és erőn felül teljesítve átdolgozott napok és hetek után nyitva tudtuk tartani a barlangfürdőt. Azt azonban még a legjobb szándék, és a legmegfeszítettebb munka ellenére sem tudja a jelenlegi helyzetben szinte egyetlen magyar város sem garantálni, hogy valamennyi intézmény és sportlétesítmény folyamatosan nyitva tartson, hiszen csak a rezsidíjak emelkedése milliárdos pluszköltségeket ró az önkormányzatokra. Így van ez Miskolcon is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában