Gondviselés

2023.01.03. 12:05

Szilveszteri miskolci tűz: Megszólalt a családanya

Egy háromgyermekes családanya lakása vált a tűz martalékává szilveszter este Miskolcon. A gondviselés működött – mondta. De nem sokat tud aludni azóta.

PN

Fotó: Bujdos Tibor

„Szerencsére a tüzet nem láttam, már csak a füstöt, ami kifelé gomolygott. Egy barátnőm, aki közelben lakott hívott fel, hogy ég a lakásunk. Most már tudom, hogy nem sokkal a tűz előtt jött el otthonról a lányom és a barátja” – nyilatkozta a boon.hu-nak Erika, aki 20 és 17 éves lányával és egy 11 éves fiával együtt lakott a középszeri lakásban, míg szilveszter este feltehetően egy tűzijáték ki nem kötött az erkélyükön, ami lángba borította az egész lakást.

Mindenük elégett, semmijük sem maradt, a lakásban korom és víz mindenütt. - Az élet iróniája, hogy a fiam nemrég odaajándékozta a játékai nagy részét szegény, rászoruló gyerekeknek, hogy nekik legyen a karácsonyfa alatt. Neki pedig az összes elégett – mondta sírva. – Erős vagyok, mert szükség van erre a gyerekeim miatt.

„Nem sokat tudok aludni, annyi energiám van, amennyire szükségem van napközben az ügyek intézéséhez.”  

A gondviselés

Erika nagyobbik lánya nem sokkal a tűz keletkezése előtt hagyta el a középszeri lakást barátjával, de nem ő volt az egyetlen , akire aznap valaki nagyon vigyázott.

„A középső lányom Budapesten tanul, a gondviselés működött, mert lehet, hogy a lakásban lett volna a tűz alatt, ha nem kési le a vonatot, mert együtt szilvesztereztek volna a testvérével. Ez más helyzetet teremtett. Ő is így látja, hogy nem véletlenül nem tudott hazajönni. A nagylányom is nagyon nehezen viseli, mert két állata, két tengeri malaca is elpusztult a tűzben, hozzájuk nagyon ragaszkodott.”

Ismétlődések

„2018-ban már kerültünk hasonló élethelyzetbe a három gyerekkel. El kellett költöznöm egyik napról a másikra, és az a nehéz ebben a helyzetben, hogy ezt most újra át kell élnünk. Akkor is megtapasztaltam az emberek segítségét.” 

Egy független civil szervezet is a család mellé állt, az alábbi számlaszámon gyűjtést szerveztek a háromgyerekes családanyának.

Számlaszám: 

Supersum Alapítvány K&H BANK 10402764-50526972-78881008

IBAN: HU72 10402764-50526972-78881008

Swift kód OKHBHUHB

Közlemény: szilveszteri tűz

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában