"Vivat Academia! Jó szerencsét!"

2022.08.31. 12:51

A Miskolci Egyetem büszke sikeres dolgozóira – kitüntetésekkel mutatta ki, mennyire

A nehézségek ellenére is helyt álltak az egyetem oktatói és hozzájárultak az intézmény nemzetközi sikerességéhez – értékelte a rektor.

DA

Fotó: Vajda János

A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a Miskolci Egyetem Kitüntetésátadó Ünnepi Szenátusi Ülését szerdán az egyetem Díszaulájában.

"Szeretném megköszönni önöknek, hogy vannak és az egyetemért dolgoznak. Számtalan eredményt értünk el az önök segítségével. Jelenleg komoly infrastrukturális fejlesztések folynak intézményünkben. Bízom benne, hogy ezek pár éven belül elkészülnek és általuk azt tudjuk nyújtani, amit egy 21. századi egyetemtől el lehet várni. Viszont egy egyetem igazi értéke a humán erőforrásban van" - mondta köszöntőjében prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. "A Selmeci Akadémia jogutódjaként a Miskolci Egyetem sokszor nagyon nehéz helyzetben volt kénytelen működni. A koronavírus és a jelenlegi gazdasági válság sem ígér igazán szép jövőt. Ennek ellenére a kollégák jelentős sikereket értek el. Egyetemként pedig benne vagyunk a legnagyobb nemzetközi rangsorokban. Fontos, hogy legalább egy évben egyszer köszönjük meg azoknak a munkáját, akiken ez múlik. Legyenek büszkék a Miskolci Egyetemre, ahogy mi is büszkék vagyunk önökre! Az elmúlt évszázadok hagyományai köteleznek bennünket, hogy ez az egyetem stabilan megmaradjon és szolgálja a nemzetközi tudományosság, valamint mindenekelőtt a hallgatók érdekeit. Vivat Academia! Jó szerencsét!" – tette hozzá a rektor.

Közéleti és szakmai díjazottaknak is gratuláltak

Az ünnepi szenátusi ülés során tiszteletbeli Doktori Oklevelet és a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Professor Honoris Causae Facultatis Artium Mechanicarum et Rerum Informaticarum Universitatis Miskolcinensis kitüntetést nyújtották át. Továbbá egyetemi kitüntetéseket: a Miskolci Egyetem díszpolgára, Pro Universitate, Signum Aureum Universitatis, címzetes egyetemi tanári és címzetes egyetemi docensi címeket, Miskolci Egyetemért Érdemérmeket, valamint rektori elismerő okleveleket, végül, de nem utolsó sorban a Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatója címet. Az egyetemi kitüntetések átadása után azoknak is gratuláltak, akik valamilyen állami, közéleti vagy szakmai díjban részesültek. Az eseményen részt vett Veres Pál, Miskolc polgármestere is. A rendezvény végén prof. dr. Horváth Zita rektor ünnepélyes koccintásra invitálta a díjazottakat az üveg előcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában