Sárospatak

2022.06.02. 11:30

Beiktatták az új rektort a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

Dr. Horváth Ágnes fő célja, hogy 2026-ra, amikor az egyetem akkreditációja megtörténik majd, az intézmény a legmagasabb szinten feleljen meg a követelményeknek.

Bódisz Attila

Forrás: Bódisz Attila

Beiktatták hivatalába a sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetem új rektorát. Dr. Horváth Ágnes június elsejétől váltotta a tavaly augusztusban létrehozott intézmény élén dr. Bolvári-Takács Gábort, aki családi okokra hivatkozva néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy nem tudja tovább vállalni a feladatot. Az alapító rektor egyébként marad az egyetem tanszékvezető tanára. 

Kapcsolatokat építeni 

Dr. Bolvári-Takács Gábor a beiktatóünnepségen beszédében elmondta: a szellemi előd, vagyis a Sárospataki Református Kollégium egykori közigazgatói évente váltották egymást, és a letöltött esztendő végén értékelték is a mögöttük hagyott időszakot. Egy ilyen, 1859-ben elhangzott beszédet idézve búcsúzott hivatalától. 

A fenntartó alapítvány kuratóriuma nevében dr. Molnár Péter köszönte meg az alapító rektor eddig elvégzett munkáját. Mint elmondta, az egyetem küldöttsége éppen most tért haza Bordeaux-ból és azt tapasztalták, hogy Tokaj-Hegyaljának sikerült visszakerülnie a nemzetközi térképre. Úgy fogalmazott: nagy lehetőség előtt áll az egyetem is, ezt a munkát pedig dr. Horváth Ágnes folytatja a jövőben. Az új rektor beszédében kiemelte: olyan egyetemet kell építeni, amit néhány éven belül nemcsak az országban, de Közép-Európában is igazi kuriózumként emlegetnek majd. Hozzátette: feltett szándéka itthon és a nemzetközi térben is kapcsolatokat, együttműködéseket építeni, hogy a pataki hallgatók ne csak Tokaj-Hegyalján legyenek otthonosak és szerezzenek tapasztalatokat, de a régión, mi több, az országhatárokon kívül is. A világban bárhol értelmezhető tudással kell felvértezni az ott végzett diákokat. Ebben a munkában nagyon számít az új pályára állított és üzletileg is sikeres Grand Tokaj Zrt.-re, valamint a saját területükön kiemelkedőt nyújtó kuratóriumi tagok aktív közreműködésére. Kiemelte: fő célja, hogy 2026-ra, amikor az egyetem akkreditációja megtörténik majd, az intézmény a legmagasabb szinten feleljen meg a követelményeknek.

(A borítóképen: Dr. Bolvári-Takács Gábor, dr. Horváth Ágnes és dr. Molnár Péter a beiktatáson)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában