Felújítás

2022.04.26. 13:00

Sima aszfalt és kilenc híd újul meg nyárra

A tervek szerint nyárra végeznek a Hidasnémeti és Pálháza közötti út felújításával.

ÉM

Több mint 15 kilométeren keresztül újítja fel az aszfaltot Hidasnémeti és Pálháza között a ­HE-DO Kft. A külterületi és belterületi szakaszokat egyaránt érintő munkálatok a tervek szerint nyáron fejeződnek be. A Hidasnémetit Pálházával összekötő úton több közbeszerzési eljárás eredményeként burkolatjavítást, kilenc híd felújítását és szalagkorlátok építését végzi a társaság. 

Új rétegek 

A beruházás kivitelezési pályázatát a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki többek között forgalombiztonsági és utaskényelmi szempontok miatt. 

A munkaterületet 2021. november 8-án vették át a szakemberek, és azonnal elkezdték a jellemzően kőzúzalékos aszfaltmakadámút javítását, melynek köszönhetően decemberre elkészült egy 2 és fél kilométeres szakasz felújítása. 

„A 2022-es munkálatokat a Telkibányán található hidak felújításával kezdtük. Az öt hídnál a mederburkolatok átépítése és a felszerkezet alsó elemeinek felületi javítása után a pályalemez fölötti aszfaltrétegek és szigetelés bontása, felújítása, a szegélyek átépítése és kötőrétegszintig az új rétegek megépítése következett. A burkolatfelújítással érintett szegélyek átépítése szintén leginkább Telkibánya belterületét érinti, amit terveink szerint április utolsó hetében tudunk megkezdeni. A külterületi három híd és a Pálháza belterületén lévő híd felújítása az előkészítő munkarészekkel együtt május első hetében indul, az aszfaltrétegek beépítését pedig május utolsó hetében kezdjük meg. A munkát terveink szerint nyáron fejezzük be” – jelezte az összekötő úton végzett munkával kapcsolatban Vidó Zoltán, a kivitelező fő-építésvezetője.
 

(A borítóképen: Készül a telkibányai híd is)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában