Tiszaújváros

2022.02.19. 19:00

Biztonságos, de előremutató költségvetést fogadtak el

Megtárgyalta és 12,6 milliárd forintos főösszeggel elfogadta Tiszaújváros ez évi költségvetését a város képviselő-testülete.

ÉM

Fotó: Bujdos Tibor

„A 2022. évi városi költségvetés stabil alapokon nyugszik, mely az önkormányzat előző évi megfontolt, következetes gazdálkodásának, a bázisévi adóbevételek tervezettnél magasabb teljesülésének és az idei év várható adóbevételeinek eredménye – fogalmazott dr. Fülöp György polgármester a város idei költségvetése kapcsán. – Ez lehetőséget teremt az önkormányzati szféra dolgozóinak bérfejlesztésére, a helyi civil szervezetek erőteljesebb támogatására, és több, már előkészített beruházás, felújítás megvalósítására.” 

„Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy az önkormányzat jelentős mértékben ki van téve a változó jogszabályoknak, a világgazdaságban zajló folyamatoknak. A kibontakozóban lévő energiaválság, a harmadik éve tartó koronavírus-járvány miatt a gazdaság és a költségvetés is sérülékeny, amit jelentős tartalék képzésével tudunk kivédeni” – tette hozzá a városvezető. 

 

A járvány hatásai 

 

„A koronavírus-járvány és a leküzdése érdekében bevezetett korlátozó intézkedések sokszor hónapokra átírták a gazdálkodó szervezetek, a város társadalmának és a családoknak az életét is. Mindannyiunk vágya, hogy 2022 a kilábalás éve legyen, ezért a város költségvetése a kilábalás, a biztonság és az önkormányzati szférában dolgozók iránti felelősségvállalás költségvetése. A jelenlegi számok azt mutatják, hogy bevételeink az elmúlt évinél jobban alakulhatnak, azonban a központi elvonások, az inflációs előrejelzések, a gazdasági helyzet változékonysága még inkább arra kényszerítenek minket, hogy a költségvetés végrehajtása során megfontoltan haladjunk előre, és próbáljunk meg tervezni az előttünk álló évekre is” – szögezte le dr. Fülöp György. 

„Önkormányzatunk 2022. évre elkészített költségvetése amellett, hogy megbecsüli és értékeli a városért dolgozók munkáját, lehetőséget ad településünk folyamatos fejlesztésére. A közterületek karbantartásán túl fontos és elengedhetetlen beruházások is megvalósulhatnak, így többek között a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése, melyet elsősorban pályázati források bevonásával, vagy ha szükséges és indokolt, akkor akár saját erőből is megoldunk.” 

 

Bevételek és kiadások 

 

„Tovább folytatjuk a Keleti lakóövezetben az építési telkek értékesítését, elősegítve ezzel több fiatal gyermekes család letelepedését, hiszen ez is városunk jövőjének egyik záloga” – hangsúlyozta a polgármester az előterjesztésben. 

A költségvetési bevételek tervezett előirányzata csaknem 10,2 milliárd forint, melyet az előző évi maradvány 1,2 milliárd forinttal, az állampapírok visszaváltása 1,2 milliárd forinttal egészít ki. Így a bevételek főösszege közel 12,6 milliárd forint. A költségvetési kiadások tervezett előirányzata 12,2 milliárd forint – ebből a működési költségvetés kiadásainak előirányzata több mint 10,8 milliárd forint, a felhalmozási költségvetés kiadásainak előirányzata közel 1,4 milliárd forint, értékpapírok vásárlása 300 millió forint, az államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése 46 millió forint, így a kiadások főösszege közel 12,6 milliárd forint. 

 

Fontos a jövedelemszint 

 

A képviselő-testület az elmúlt évek során – a különféle bérfejlesztési intézkedések révén – folyamatosan prioritásként kezelte a polgármesteri hivatal, az intézmények, illetve a gazdasági társaságok munkavállalóinak jövedelmi helyzetét. A 2021. évi költségvetés egyik legfontosabb alappilléreként az önkormányzati szférában dolgozó munkaerő és a munkahelyek megtartása fogalmazódott meg. 

Az év eleji helyzetet figyelembe véve az addig elért bérszínvonal és juttatások megőrzését lehetett reális célként kitűzni. 

Az önkormányzat pénzügyi, gazdasági helyzete azonban év közben kedvezően alakult, így a két ütemben megvalósult anyagi elismerés kompenzálta az elmaradt bérfejlesztést. 

2022-ben a cél az, hogy minden dolgozónak alanyi jogon legalább 15 százalékkal emelkedjen a bére, vagyis aki a jogszabályok által meghatározott emelésekből nem részesült legalább 15 százalékos mértékben, annak bruttó bérét kiegészítik ugyanerre a szintre. 

 

(A borítóképen: Az új szálloda átadása volt Tiszaújváros fejlődésének egyik fontos elmúlt évi állomása)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában