Fejlődés

2022.02.02. 07:00

A járvány ellenére fejlődött Sárospatak

A számok azt mutatják, hogy a pandémia ellenére a város gazdasági élete felfelé ível.

Bódisz Attila

Forrás: ÉM

Egyévnyi kihagyás után újra újévi koccintásra várta a sárospataki vállalkozókat, civil szervezetek vezetőit és az intézményvezetőket a város önkormányzata, a járási hivatal, valamint a térség országgyűlési képviselője. 

 

Aros János polgármester szerint az elmúlt időszakra visszatekintve most igazán van mit megköszönni mindenkinek. A számok ugyanis azt mutatják, hogy a pandémia ellenére a város gazdasági élete felfelé ível. A Sárospatakon működő 1453 vállalkozás összesen 25 milliárd forintnyi bevételt könyvelhetett el tavaly, és ennek következtében – a kormány kiegészítő támogatásával együtt – közel 600 millió forint iparűzésiadó-bevételt jelentett az önkormányzatnak. A polgármester kiemelte: ez az összeg négy esztendeje még 350-380 millió forint volt évente. Az iparűzésiadó-bevétel azért is fontos, mert ebből tudnak biztosítani forrásokat a helyi egészségügy működéséhez, a város fenntartását végző kommunális szervezet feladataihoz és sok más területre – közölte Aros János. A vendégéjszakák adatait ismertetve a polgármester hangsúlyozta: a koronavírus-járvány előtt folyamatosan emelkedett ez a szám, ami a 2020 előtti időszakban stabilan meghaladta a százezret évente. Tavaly 70 ezer vendégéjszakát töltöttek a turisták Sárospatakon, ami ugyan kevesebb a korábbiaknál, de a körülményeket tekintve mégis csak jónak mondható – értékelte. Az idegenforgalmi adóból 14 millió forint bevétele származott az önkormányzatnak – mondta. 

 

A polgármester mindezeken túl tájékoztatást adott a vendégeknek a városban zajló beruházásokról, fejlesztésekről. Ezek között említette a Végardó Fürdő 3,5 milliárd forintos beruházását, amelynek kivitelezése reményei szerint hamarosan elkezdődik, és beszélt a Rákóczi-vár közelében található lőportorony felújításáról is. Megemlítette A Művelődés Háza és Könyvtára 2,1 milliárdos felújítását, tájékoztatása szerint az intézményt rövidesen átadhatják. Beszélt arról is: magánerős beruházások révén több új, magas minőségű szálloda is létesülhet a városban. Hozzáfűzte: hamarosan megújul a várnegyed, ami a város leglátogatottabb pontjai közé tartozik és készülnek a vasútállomás felújításának a tervei is, amire a MÁV pályázik majd.

Nem zártak be 

Dr. Komáromi Éva, a Sárospataki Járási Hivatal vezetője az elmúlt két évben elvégzett munkájukról adott tájékoztatást. Mint elmondta, náluk is komoly nehézségeket okozott a koronavírus-járvány, de egy napra sem zártak be, vagyis a járványügyi szabályok alkalmazása mellett, korlátozott körülmények között, de biztosították az ügyintézés lehetőségét ügyfeleiknek. Minden nehézség ellenére az életnek tovább kellett zajlania – mondta a hivatalvezető. 

 

Megemlítette: a járványügyi intézkedések között szerveztek teszteléseket, és közreműködtek például az oltóbuszok akcióiban is. Kiemelte: mivel az okmányok lejárati ideje automatikusan meghosszabbodott, így a kormányablakban ezek ügyintézése visszaesett, de továbbra is nagyon sok gépjárműügyet kellett intézniük, és a gazdaság újraindításában komoly szerepet vállalt a foglalkoztatási osztály is. 

 

Dr. Komáromi Éva hangsúlyozta: sokan tértek át az elektronikus ügyintézésre az elmúlt időszakban, ami a körülmények mellett annak is köszönhető, hogy munkatársaik is efelé terelték a polgárokat. 

 

Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője szintén köszönetet mondott a megjelentek munkájáért. Mint kiemelte: az elmúlt években 15 milliárd forintnyi kormányzati támogatás érkezett Sárospatakra. Mindennek hatását akkor érzik majd igazán a helybeliek és a turisták, ha az apróbb beruházások közös összképe meglátszik majd a város arculatán és a szolgáltatásokban – tette hozzá. A pandémia megnehezítette a munkák kivitelezését, hiszen az építőiparban jelentős drágulások következtek be és sokat kellett dolgozni az ezek miatt szükségessé vált kiegészítő támogatásokért, de úgy tűnik, sikerül a már zajló beruházásokat is egyenesbe hozni – mondta a honatya. Az ország adósa a vidéknek, és a jövőben azon kell dolgozni közösen, hogy a rendelkezésre álló támogatásokból minél több érkezzen Sárospatakra – jelentette ki dr. Hörcsik Richárd.

 

(A borítóképen: A sárospataki várnegyed is megújul)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában