Miskolci Szakképzési Centrum

2021.11.20. 17:30

Élményekkel segítenek választani

Megközelítőleg száz szakma várja a diákokat és a tanulni vágyó felnőtteket.

Petri Nóra

Fotó: Ádám János

Képzési információs és élményközpont nyílt Miskolcon. A Miskolci Szakképzési Centrum országosan egyedülálló kezdeményezést hozott létre. Az új intézményben diákok, szüleik és a felnőttképzések iránt érdeklődők egyaránt tájékozódhatnak, információkat gyűjthetnek. Miskolcon 10 intézményben összesen 19 ágazat ismereteit oktatják. Többek között a műszaki, az üzleti és gazdálkodási, a szépészeti, a szociális és a turisztikai területek szakmáit választhatják ma a szakképzésben az érdeklődő diákok és a felnőttek egyaránt.

Az egyik legnagyobb

A Miskolci Szakképzési Centrum az ország egyik legnagyobb intézménye – kezdte beszédét Molnár Péter. A Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója kiemelte, hogy ma már megközelítőleg 100 szakmát sajátíthatnak el a képzések iránt érdeklődők. „Olyan szakmákkal a kezükben végeznek diákjaink, amelyekkel jól megállják a helyüket a felsőoktatásban és a munka világában egyaránt. Most elsősorban az általános iskolásokra, a most pályaválasztás előtt állókra fókuszálunk, de várjuk a fiatalokat és a felnőtteket is” – emelte ki Molnár Péter.

– A diákoknak az az érdekük, hogy egy olyan karriert találjanak, amit tanulni is szeretnek, és amiben utána boldogulni is tudnak – emelte ki Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja. – A több mint 2 ezer nálunk tanulóból ma már több mint ezren vannak, akik felnőttként választották a szakmai oktatásnak a lehetőségét. Ma már 2+1 ingyenes szakmai képzésre van lehetősége mindenkinek, így ingyenesen lehet valaki mérlegképes könyvelő, vagy hegesztővé válhat, illetve programozást is tanulhat – hangsúlyozta Kiss Gábor. – Széles körű kínálattal várjuk a felnőtteket is. Tudjuk, hogy kevés idejük van, ezért számukra rugalmas időbeosztással, rövidített képzésekkel is tudunk szolgálni.

Rangot, becsületet adni

„A kormány azt a célt tűzte ki, hogy visszaadja a szakképzésnek a becsületét, és újra rangot adjon a szakmák megtanulásának.” Erről Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára, miniszterhelyettes beszélt. – Ennek a korszerű, a fiatalok érdeklődését is felkeltő központnak a létrejötte is azt mutatja, hogy jó úton járunk. Ez a kezdeményezés, ami Miskolcon megvalósul, teljesen egyedülálló, a fiatalok és a szüleik, valamint a tanulni akaró felnőttek minden információt megkaphatnak a képzésekről és magáról a szakképzésről is, amit tudni érdemes. A Miskolci Szakképzési Centrum képzéseiben jelenleg több mint 7 ezren tanulnak, évente mintegy 2 ezren fejezik be sikeresen tanulmányaikat. Ők jelentik a helyi gazdaság munkaerő-utánpótlását – húzta alá Schanda Tamás. – Azt, hogy érdemes ezekbe az iskolákba járni, az is mutatja, hogy idén 1527 diákot vett fel a centrum technikumi vagy szakképző iskolai képzéseire. Ez a szám a tavalyi 10 százalékos emelkedéshez képest további 26 százalékos növekedést jelentett.

Az államtitkár szólt a legnépszerűbb képzésekről is. „Az ágazatok között a turizmus-vendéglátás, a kereskedelem, a gazdálkodás és az informatika területeire, az ezeket a területeket felölelő szakmákra jelentkeznek a legtöbben. Emellett a gépészet, az építőipar, a járműgyártás szakmacsoportjai is népszerűek.”

A megújult szakképzésben ösztöndíjat vagy bért kapnak a tanulók. Schanda Tamás kiemelte, hogy így már az iskolai évek alatt megtapasztalhatják a diákok, hogy érdemes dolgozni, jól dolgozni, és azt, hogy a munkának becsülete van.

Kiemelt bér

„A tanároknak, az óraadóknak is kiemelt bért biztosítunk – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. – 2020-ban átlagosan 30 százalékos fizetésemelést tudtunk a szakképzésben megvalósítani. Ezek az intézkedések mind azt a célt szolgálták, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei lehessenek.”

A központban élményprogramok segítségével ismerkedhetnek meg a szakmákkal és képzésekkel az érdeklődő fiatalok és szüleik, valamint a felnőttképzések iránt érdeklődők. A Képzési Információs és Élményközpont a miskolci sétálóutcán kapott helyet, a Széchenyi István u. 103. szám alatt.

(A borítóképen: Molnár Péter, Kiss János miniszterelnöki biztos, Schanda Tamás és Kiss Gábor adták át a központot)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában