Interjú: Pafféri Zoltánnal

2021.08.11. 20:00

Modern buszok segítik a közlekedést

Magasabb szolgáltatási színvonalú működés elérése a közös cél.

Pap Gyula

A vasúti és távolsági közúti tömegközlekedés egyesítésével hatékonyabb, magasabb szolgáltatási színvonalú működés elérése volt a cél. A közös munka első évének tapasztalatairól kérdeztük Pafféri Zoltánt, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatóját.

A Volánbusz Zrt. tulajdonosa 2021 januárja óta a MÁV Zrt. Melyek az első tapasztalatai a két közlekedési vállalat egységes stratégiai irányításának, milyen célokat szeretnének elérni?

Jóllehet a MÁV az év elején vált a Volánbusz tulajdonosává, a folyamat múlt év júliusában kezdődött, amikor a MÁV átvette a társaságunk feletti tulajdonosi joggyakorlást, a közös stratégiai irányítás tehát éppen most egyéves. Az elmúlt egy év bebizonyította: a MÁV és a Volánbusz egymásra épülő szolgáltatást nyújt, ugyanakkor más-más területen erős igazán, ezért a vasútvállalat és a busztársaság közös irányításával jobban kihasználhatók az összehangolt működésből adódó előnyök, és ez az utasok számára is jól érzékelhető eredményekkel jár. Fontos, hogy tudatosítsuk: a kötöttpályás és a közúti közösségi közlekedésnek nem egymással, hanem az egyéni közlekedéssel kell felvennie a versenyt, együtt, egymást kiegészítve.

A menetrendek harmonizációjának milyen érzékelhető pozitív tapasztalatai vannak, hogyan veszik figyelembe a területenként egyedi forgalmi körülményeket?

Az autóbusz-menetrendek felülvizsgálatát folyamatosan, térségről térségre haladva szisztematikusan végezzük. A menetrendi struktúra átalakításakor most már nemcsak a térségi utazási igényeket, a tanintézmények csengetési rendjét, de – elérhető vasúti szolgáltatás esetén – a vonatok menetrendjét is figyelembe vesszük. Ennek eredményeként elmondható, hogy az elmúlt időszakban bevezetett térségi menetrendi átszervezések, fejlesztések olyan kínálatot nyújtanak, amely utasbarát, kiszámítható, egyenletes eljutást, az egyéni közlekedéssel szemben versenyképesebb szolgáltatást nyújt az utasoknak, ráadásul az üzemeltetési hatékonyságot is javítja.

Jelentős fejlődésen esett át a járműpark az utóbbi időben, milyen újdonságok várhatóak a közeljövőben?

Az idei beszerzésekből az év végéig Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe 66 új autóbusz érkezik, ebből 18 MAN-gyártmány, alacsony padlós, csuklós, 38 alacsony belépésű szóló, 4 normál padlós szóló, 6 pedig alacsony belépésű, háromtengelyes szóló busz lesz. Év végéig a jelenlegi 14 évről 11,5 évre szorítjuk le a megyei autóbusz-állomány átlagéletkorát.

Milyen a tapasztalat és milyen további lépések várhatóak a mobilalkalmazások terén?

Igyekszünk arra ösztönözni utasainkat, hogy a menetjegyek gyors, sorban állás nélküli megvásárlása érdekében részesítsék előnyben az elektronikus jegyvásárlási lehetőségeket. Úgy látjuk, a hagyományos formák – Volánbusz-pénztárak, jegykiadó automaták, értékesítő partnereink – mellett egyre népszerűbbek az autóbuszjegyek és -bérletek vásárlására szolgáló mobilalkalmazások.

Melyek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sajátosságai az autóbusz-közlekedésnek, milyen intézkedések várhatóak a még népszerűbbé tétele érdekében?

Területének nagysága és a települések száma alapján ez az ország egyik legnagyobb megyéje, ugyanakkor a 358 településből 141-ben 500 fő alatt van a lakosok száma. A Volánbusz Borsod-Abaúj-Zemplénben 245 regionális és 9 országos vonalon, naponta átlagosan 343 db busszal látja el a helyközi közszolgáltatási feladatokat. A megye 358 te- lepüléséből 357-et érintenek a társaság járatai, ebből 266 településen az autóbusz jelenti az egyetlen közösségi közlekedési lehetőséget, 77 település pedig csak betéréssel szolgálható ki. Az autóbusz-közlekedés népszerűségét elsősorban új, egyenletesebb, az utasok változó igényeihez alkalmazkodó, az országos és regionális autóbuszjáratokhoz, illetve a vasúthoz is kedvezőbb csatlakozást biztosító menetrendi kínálattal igyekszünk tovább növelni. A csúcsidei menetrendek összehangolása takarékosabb eszközfelhasználást, így – a felszabaduló erőforrások átcsoportosításával – fejlesztéseket is lehetővé tesz. A korábbi közlekedési központok területi határainak „lebontásával” újabb rejtett tartalékok kerültek felszínre, melyek a hatékonyság további javítását segítik. A Volánbusz 2019. őszi országos közúti közlekedési társasággá válása óta számos fontos menetrendi változást vezettünk be a megyében. Ennek köszönhetően a Miskolc–Kazincbarcika–Ózd útvonalon javult az autóbuszos közlekedés, Mezőkövesd térségében új, a vasúti szolgáltatással összehangolt menetrendet vezettünk be, illetve elérhetővé vált a MÁV-val közösen fejlesztett, mezőkövesdi vonat-busz átszállójegy is. Az intercityjáratokhoz, illetve a személyvonatokhoz hangolt menetrendekkel rendszeres vasúti csatlakozást biztosítunk Mezőkövesden és Mezőkeresztes–Mezőnyárád vasútállomáson, a nagyobb forgalmú vonalakon több járat közlekedik az esti és a hétvégi időszakban, így több közvetlen közlekedési kapcsolat jött létre a kistérségek között, javítva az itt élők mobilitási lehetőségeit. Az elmúlt időszakban jelentősen javult a Sárospatak, Sátoraljaújhely, Erdőbénye, Olaszliszka–Tolcsva vasútállomásokról induló autóbuszjáratok vasúti csatlakozása, egyes kistelepülések felé több járat indul munkanapokon és hétvégén is. De legfrissebb példaként itt van a Miskolc–Onga vonal június 16-tól érvényes, ütemes menetrendje, hétvégén pedig új járatok közlekednek Miskolcról Bánkútra, így könnyebben elérhetővé vált a Bükk egyik kedvelt turisztikai célpontja.

Az utasok számára fontossá vált a kényelem. Milyen plusz­szolgáltatást nyújt ezen a területen a Volánbusz?

A versenyképességet – az igényekhez igazodó menetrenden túl – befolyásolják az utasok komfortérzetét biztosító szolgáltatások is, ezekre ugyancsak nagy hangsúlyt fektetünk. A járművek esetében a légkondicionálás, a babakocsis, illetve kerekesszékes utasok utazását megkönnyítő alacsony padlós vagy alacsony belépésű kialakítás, valamint a korszerű fedélzeti utastájékoztatás alapkövetelménynek tekinthető, ezek nélkül ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen új beszerzésű autóbusz forgalomba állítása. Ugyancsak az utazási komfortot befolyásoló tényező a hálózati (illetve az újabban ezt egyre inkább felváltó USB-s) töltőcsatlakozás és a wifiszolgáltatás biztosítása, az ülések kialakítása, illetve egymástól való távolsága – ezekre szintén kiemelt figyelmet fordítunk.

(A boírtóképen: Pafféri Zoltán: „A kötöttpályás és a közúti közlekedésnek az egyéni közlekedéssel kell versenyeznie”)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában