26. számú főút

2021.06.30. 17:30

Hamarosan épülhet az elkerülő

A 26. számú főút jelentős forgalomnövekedése tette szükségessé az építést.

Fotó: Kozma István

A több mint 10 kilométer hosszú, új nyomvonalú, kétszer egy sávos elkerülő alapkövét helyezték el kedden. A látványos kivitelezési munkák augusztusban kezdődnek. Az út megépítésével a közlekedés biztonságosabb lesz, és gyorsabban elérhetővé válik a környező térségekből Miskolc és Budapest is.

Mérföldkő is egyben

– Ez az alapkő ma mérföldkő is egyben, amely megnyit egy másik korszakot az itt élő emberek számára is – hangsúlyozta Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője. Szólt arról is, hogy országgyűlési képviselőként régóta fontos számára az elkerülő út ügye. Beszélt a pandémia után a kormányra váró feladatokról, így a gazdaság újraindításáról. „Most minden erőnkkel arra kell koncentrálni, hogy a magyar gazdaság felpörögjön. Nem segélyekkel, hanem munkával, beruházásokkal, kedvező adópolitikával kell támogatni a gazdaság szereplőit, a munkáltatókat és a munkavállalókat egyaránt. Mindezek mellett pedig meg kell őrizni példamutató családtámogatási rendszerünket” – húzta alá Demeter Zoltán. „Ez a beruházás is, amelynek nettó összege több mint 35 milliárd forint, ezt a célt is szolgálja. Hiszen minden megépülő, korszerű út befektetőket motivál, és hozzájárul a gazdasági fejlődéshez is.”

– Én is itt élek, naponta tapasztalom a megnövekedett forgalmat és menetidőt, de a balesetveszélyt is. Ennek az elkerülő útnak a jelentősége nem csak abban rejlik, hogy Kazincbarcikát elkerüli, a térség szempontjából nagyon fontos gazdaságélénkítő és környezeti hatással is bír – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Az új elkerülő út egy körforgalommal csatlakozik majd a 27. sz. főúthoz, és a Kazincbarcikát Múcsonnyal összekötő útnál szintén körforgalmi csomóponttal zárul majd. Emellett 8 hidat is megépítenek a szakemberek a kivitelezés során. Mivel a nyomvonal a Sajó völgyében vezet – amely egykor a Sajó vízjárta árterülete volt –, ezért árvízvédelmi munkák is helyet kaptak a tervekben. Ez a mederkorrekciót is tartalmazó építkezés várhatóan 2024 elejére lesz készen.

Harminckét hónap

„Összetett műszaki tartalommal indul a projekt, 32 hónapos átfutási idővel.” Erről Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatóhelyettese beszélt. „Az elkerülő úton 8 műtárgy épül, emellett az árvízi védekezés szempontjából is fontos töltésépítési munkálatokat is elvégeznek. A kivitelezést a HE-DO Építő Zrt. és a Soltút Kft., míg a múcsonyi út esetében a STRABAG Építőipari Zrt. végzi” – ismertette A NIF Zrt. szakembere.

„A kormány tavaly decemberi döntése alapján 2024-ig összesen 430 milliárd forintot fordít négy, kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfejlesztésre. A beruházások finanszírozásáról rendelkező kormányhatározat biztosítja a 26-os főút Sajószentpéter– Berente elkerülő kivitelezésének költségeit is. A Miskolc és Kazincbarcika közötti eljutást kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tevő fejlesztés, a több mint 10 kilométeren, új nyomvonalon megépülő elkerülő út látványos kivitelezési munkái várhatóan augusztusban elindulhatnak” – emelte ki Juhász Zoltán.

Kapcsolódó beruházás

Az elkerülő út építéséhez szorosan kapcsolódik a 2606-os jelű Kazincbarcika–Múcsony összekötő út korszerűsítése és korrekciója is. A két összefüggő beruházás révén a települések forgalma, az utazási idő és a baleseti kockázat is nagymértékben csökkenthető lesz. Emellett pedig mérséklődik a forgalom okozta zaj és a környezeti ártalmak okozta terhelés is. A közlekedés biztonságosabb lesz, és gyorsabban elérhetővé válik a környező térségekből Miskolc, Budapest, valamint az M30-as, M3-as, M25-ös gyorsforgalmi utak.

(A borítóképen: Demeter Zoltán országgyűlési képviselő bemutatta az elkerülő út nyomvonalát)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában