koronavírus

2021.06.17. 09:30

12 újabb koronavírusos esetet azonosítottak a megyében

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eddig mintegy 46 578 esetben azonosították a koronavírust.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Szerdáról csütörtökre 12 új megbetegedést regisztráltak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, így eddig összesen 46 578 esetben azonosították a vírust.

Fotó: koronavirus.gov.hu

5 millió 376 ezer a beoltott, 113 az új fertőzött, elhunyt 4 beteg

A beoltottak száma 5 375 923 fő, közülük 4 299 073 fő már a második oltását is megkapta. 113 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 948 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 733 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 43 467 főre csökkent. 320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Az érvényes regisztrációval rendelkezők automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-van-az-online-idopontfoglalo

Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak

Folyamatosan regisztrálhatnak a Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyarok is, oltásuk a közeljövőben megkezdődik – írja a koronavirus.gov.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában