Covid-19

2021.05.31. 11:30

Koronavírus-járvány, halottak és Miskolc vezetésének súlyos hibái

A megcsonkított menetrend, a maszkhordás enyhítése akár okozója lehetett a koronavírus terjedésének.

20210311 Miskolc fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország A város tulajdonában lévő Miskolci Városi Közlekedési Zrt.-nél „módosított munkaszüneti menetrend” szerint közlekedtetik a villamosokat és autóbuszokat.

Forrás: ÉM

Fotó: Ádám János

Március 4-ig 324 miskolci hunyt el koronavírusban. A városi önkormányzat Velünk a Város frakciója a kormányt hibáztatja a helyzetért, holott az Orbán-kabinet teljesítménye miatt hazánk a második legjobban oltott ország az Európai Unióban. Arról azonban a városvezetés mélyen hallgat, hogy az országos és a miskolci baloldali politikusok a keleti vakcinák ellen kampányoltak, ahogy arról is, hogy a maszkviselés szabályán a legrosszabbkor enyhített a polgármester, a miskolci tömegközlekedésben a járatszám csökkentése pedig akár melegágya is lehetett a járvány terjedésének.

Kiadta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), hogy a koronavírus-járvány kezdete óta 2021. március 4-ig eltelt időszakban hányan haltak meg koronavírus-fertőzés miatt a magyarországi településeken – írta az index. hu. Ismeretes, hogy a K-Monitor február végén fordult adatigényléssel az NNK-hoz, amely 90 nap után küldte el a dokumentumot. A tényfeltáró szervezet által megszerzett adatsor szerint a harmadik hullám felíveléséig 1990 település szenvedett emberveszteséget, összesen 15 659 honfitársunk hunyt el. Budapesten 2850, Miskolcon 324, Debrecenben 246, Szegeden 226, Nyíregyházán 221, Kecskeméten 204, Pécsen 176, Győrben 164, Kaposváron 142, Szombathelyen 137 a halálos áldozatok száma.

Tömegnyomor a buszokon

A Velünk a Város szombaton közleményt adott ki, amely a kormányt teszi felelőssé. Pedig a koronavírus elleni védekezés tekintetében a magyar emberek több mint 50 százaléka már védett, az átoltottság egész Európában nálunk a második legmagasabb, ez pedig a kormányzat gyors és hatékony vakcinabeszerzési lépéseinek és az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájának köszönhető. A sikeres védekezés azonban az adott települések vezetőin, irányítóin is múlt és múlik. Miskolcon a közlekedési szolgáltatás színvonalát, a járatok számát a járvány idején csökkentették drasztikusan, hiába kongatta a vészharangot a politikától független szakmai szervezet, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), hogy ezzel nem lehet spórolni, rendkívül kockázatos és veszélyes. A helyzet súlyosságát a lapunknak nyilatkozó utasok is hangsúlyozták korábban, tapasztalataik alapján azt állították a miskolci közlekedési helyzetről készült riport-összeállításunkban, hogy „gyakorlatilag kapaszkodni se kell, ha felszállok”, illetve egyikük azt is szóvá tette, hogy „felesleges minden védekezés, ha tömegnyomor van a buszon”. A zsúfoltság pedig akár a fertőzöttség növekedésének táptalaja is lehetett és lehet.

Lazítás a szabályokon

Az sem sorolható a hathatós lépések közé, hogy Veres Pál döntése nyomán a brit mutáns megjelenése idején kerülhetett le a maszk a közterületeken a miskolciakról: a város első embere február 8-án posztolta, hogy „enyhítettük a maszkviselés szabályait”. Másnaptól a busz- és villamosmegállókban, a piacokon, oktatási intézmények 10 méteres körzetén belül kellett csak maszkot hordani a közterületeken. „Miskolc tavasszal és ősszel is bizonyította, hogy fegyelmezett, bölcs és kitartó” – írta bejegyzésében, miközben január közepén jelentették a hazai szakemberek, hogy itthon is megjelent a brit mutáns.

Felelőtlenség

„A vidéki városok közül Miskolcon történt a legtöbb haláleset, vagyis egyértelmű, hogy a miskolci baloldal nem volt képes megszervezni a városirányítási és védekezési folyamatokat úgy, ahogy más, akár ellenzéki, akár kormánypárti nagyvárosoknak sikerült. Ezt a sikertelenséget nem lehet a pénzre fogni, hiszen a többi nagyvárosnak ugyanolyan gazdasági körülmények között kellett védekezni, csak ők nem követtek el égbekiáltó hibákat. A lesújtó helyzetért tehát egyértelműen a miskolci baloldal a felelős” – hangsúlyozta Hollósy András, a Fidesz–KDNP szóvivője.

Példaként megemlítette, frakciójuk számtalanszor rámutatott, hogy a megyeszékhely közlekedésének szétverése, a járatok számának megcsonkítása különösen a koronavírus-járvány idején szakmaiatlanság, felelőtlenség, dilettantizmus. „Százszor is elmondtuk, hogy ez veszélyes, kockázatos, és az egésznek az lesz a vége, hogy a koronavírus könnyebben terjedhet majd a zsúfolt buszokon, villamosokon. Most az látjuk, hogy sajnos igazunk lett. Nem tudjuk mi kell még ahhoz, hogy a miskolci baloldal végre komolyan vegye a tömegközlekedés színvonalának tarthatatlanságát, és biztonságos menetrendet adjon a miskolciaknak” – hangsúlyozta a szóvivő.

(A borítóképen: Hónapok óta mindennaposak a tumultusok a villamos- és buszmegállókban)

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-rugalmasabb-munkakezdes-lehet-a-megoldas-a-kozlekedesi-kaoszra-5461384/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában