Oltási okmányok

2021.03.06. 20:00

Az igazolás rendben, az útlevél vitatott

Kapjanak-e külön úti okmányt azok, akiket beoltottak a koronavírus ellen? A nyugdíjasokat is foglalkoztatja a kérdés.

Detzky Anna

Fotó: Stock

A nyugdíjasok legidősebb korosztályához tartozók már kaptak koronavírus elleni védőoltást, van, aki a második adagot is. Az érintettek rendelkeznek erről igazolással. Arról beszélgettünk velük: mi a véleményük róla, hogy ha ehhez kötött oltási útlevelet, illetve oltási igazolványt vezetnének be.

Megvárná a fiatalokat

– Megkaptam az oltás első adagját, amit dokumentumon is regisztráltak. Majd a következő adagot is erre fogják ráírni – magyarázta a miskolci Técsy Attiláné, a Mosoly Országa Kulturális Egyesület tagja. – Az igazolást elengedhetetlenül szükségesnek tartom, mert lehetséges, hogy szeretnék még életemben külföldre utazni, és a hírek szerint anélkül nem engednek át a határon. Bízom benne, hogy még egyszer eljutok a Holt-tengerhez. Magyarországon belül Balatonfüredre járok, és másfelé is utazom a nyugdíjas csoporttal. Az unokahúgomhoz pedig Székesfehérvárra megyek rendszeresen. Mivel a fiatalok többet mozognak, gyakrabban járnak társaságba, ezért én először őket oltanám be, és azzal együtt az oltási útlevelüket is odaadnám.

Az oltási útlevelet egyesek szerint csak akkor szabadna bevezetni, amikor már a fiatalok is sorra kerültek.

– Az amerikai Pfizer-oltás első felét kaptam meg a háziorvosomtól Tiszakeszin. Az erről szóló igazoláson szerepel a vakcina típusa, hogy mikor kaptam meg az első részoltást és mikor számíthatok a másodikra – idézte fel Gál Tiborné, az Ároktői Délibáb Nyugdíjas Klub tagja. – A dokumentumot mindenképpen fontosnak tartom, hiszen a hat hónap alatt, amíg védettséget szereztem, másképpen nem tudom igazolni, hogy valóban be vagyok oltva. Viszont annak nem örülnék, ha ehhez kötnék, hogy utazhatunk-e. Mivel az unokáim, akik koruknál fogva még nem kapták meg az oltást külföldön is dolgoznak, ezért a családunkat ez rendkívül hátrányosan érintené. Belföldön magam is szívesen utazom, nyaranta felkeresem a környékbeli fürdőket, ami az egészségem megőrzése szempontjából fontos. Színházba szintén ellátogatok időnként. Furcsa világ lenne, ha csak az oltottakat engednék be ilyen helyekre.

Európai szintű döntés

Vannak, akik bizonytalanok ebben a kérdésben, és inkább a szakemberekre bíznák a döntést.

– Túl vagyok már az első Pfizer-oltáson, amit a megyei kórházban kaptam meg. Ezt a vakcinatípust nálunk Bőcsön nem adja be a háziorvos, ezért kellett Miskolcra utaznom. Viszont tudomásom szerint a kínaival helyben is oltanak. Az önkormányzatunk kocsival vitt be minket a megyeszékhelyre – osztotta meg tapasztalatait Nagyné Nánási Katalin, a Bőcsi Nyugdíjas Egyesület elnöke. – Erről szóló igazolást és ambuláns lapot is kaptam utána. Az oltási útlevél kapcsán bizonytalan vagyok, mert az nemcsak hazánkat fogja érinteni. Függünk tőle, hogy a többi ország hogyan fog ebben gondolkodni. Szerintem egyébként az útlevélnek csak akkor van értelme, ha valaki külföldi utazást szervez. Mivel nyugdíjas vagyok, már nem igazán tervezek ilyesmit, csak belföldön. Fiatalabb koromban sok helyen jártam, de jelenleg a megtakarítást másra költjük. Amennyiben az oltási igazolványt rendezvényeken is fel kellene mutatni, azzal már nem értek egyet.

Ne tegyék kötelezővé!

Az oltási igazolvány miatt megszűnne a vakcina beadatásának önkéntes jellege.

– Már regisztráltam az oltásra, de mivel 68 éves vagyok, még nem estem át az oltáson. Viszont, ha kiértesítenek, bármilyen vakcinát elfogadok majd – számolt be Kis Istvánné Bükkaranyosról. Ő a miskolci Baross Gábor Vas­utas Nyugdíjas Klub tagja. – Azt mindenképpen jó dolognak tartom, hogy kapunk egy igazolást, mert azon feltüntetik a második oltásnak is az időpontját. Az oltási útlevél engem annyiban kevésbé érint, hogy már nem szeretnék külföldre utazni. Rokonaim sem élnek kint. Fiatalabb koromban eleget jártam már. Örülök neki, hogyha Magyarországon kisebb helyeket, városokat, fürdőket föl tudok keresni, mert már nehezen mozgok. Ebből a szempontból nekem az is mindegy, hogy milyen vakcinát kapok majd. Azt nem tartanám igazságosnak, hogy ha belföldi rendezvényekre is csak oltási igazolvánnyal lehetne belépni. Már csak azért sem, mert az oltás nem kötelező.

(A borítóképen: Bár még ennek nincs itt az ideje, de sokan várják már, hogy ismét lehessen szabadon utazni. Ehhez a hírek szerint oltási útlevél is kellene)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában