önkéntesek

2020.10.17. 16:30

Átadták a megye első Ifjú Polgárőr Centrumát

Szeretnék felhívni a fiatalok figyelmét az önkéntességre.

Novák Krisztina

Fotó: Ádám János

Ötven ifjú polgárőr tett fogadalmat pénteken Szerencsen, a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikumban.

Jakab Tamás, a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy azért fogadták örömmel a polgárőrszövetség megkeresését, mert ezúton is szeretnék felhívni a fiatalok figyelmet az önkéntességre, arra a háttérmunkára, amelyet a polgárőrök végeznek és amely sok esetben nem hálás feladat, de annál fontosabb.

Hozzátette, hogy a fogadalmat tevő ötven diák az iskola 9–12. évfolyamos tanulói közül került ki, akik nemcsak Szerencsről, hanem a környező településekről is járnak az intézménybe.

– Egy közösséghez tartozni mindig jó, főleg, ha az a közösség az egyik legalapvetőbb emberi és társadalmi igényt, a biztonság iránti vágyat hivatott biztosítani és szolgálni – hangsúlyozta Szabó István, Szerencs alpolgármestere.

– Az a fajta munka, amelybe belekezdtek, példaértékű a társaitok felé, hiszen a rend és a biztonság fenntartásában mától nektek is fontos szerepetek lesz, ráadásul ezt a szabadidőtökben teszitek majd – szólította meg a fiatalokat dr. Koncz Zsófia, a terület megválasztott országgyűlési képviselője, aki szintén a Szerencsi Polgárőr Egyesület tagja. – Az is nagy büszkeség, hogy a megyében éppen itt, Szerencsen jött létre először az Ifjú Polgárőr Centrum, amely édesapámnak is a szívügye volt.

A jövő nemzedéke

– Szeretném megköszönni az Egri Főegyházmegyének és a gimnázium vezetésének a lehetőséget, hogy felavathattuk a Szerencsi Ifjú Polgárőr Bűnmegelőzési Centrumot, amelyik a negyedik az országban – mondta Csóra György, az Országos Polgárőr Szövetség általános elnökhelyettese a fogadalomtétel után – A polgárőrség jelenleg harmincéves, felnőttkorba lépett, és egyik bölcsője pont itt van, a Taktaközben. Amikor a jövőn gondolkodtunk, rájöttünk, hogy lépnünk kell az iskolák és a fiatalok felé, hogy legyen, aki a későbbiekben átveszi a marsallbotot.

(A borítóképen: Fogadalmat tettek)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában