Választás

2020.08.15. 15:00

Tiszaújvárosban bemutatták a közös ellenzéki jelöltet

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében október 11-én időközi országgyűlési választást tartanak.

ÉM

Forrás: ÉM

A jobbikos Bíró László lesz az ellenzék közös jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében az október 11-ei időközi országgyűlési választáson – közölték a pártok képviselői pénteken Tiszaújvárosban. Bíró László bemutatkozójában elmondta, hogy 2010 óta megyei önkormányzati képviselő, kilenc éve települési önkormányzati képviselő. „A település és a megye működésében is aktívan részt vettem, megszereztem azokat a tapasztalatokat, amelyeket most szeretnék egy magasabb szinten kamatoztatni. Tíz éve a fejlődésnek több helyen gátját látjuk, olyan beruházások kerülnek előtérbe, melyekre nem sok szükség van. Ideje az ígéreteket tettekre váltani, úgy érzem, képes vagyok rá, az én kezemet nem köti meg a kormánypárt, az én számat nem tudják befogni semmiféle érdekcsoportok. A választók bizalmával élni fogok, nem pedig visszaélni” – fogalmazott a közös jelölt.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke történelminek nevezte az ellenzéki pártvezetők egy nappal korábbi döntését, miszerint közös programot alkotnak, és a 2022-es országgyűlési választáson mind a 106 egyéni választókerületben közösen állítanak jelöltet. Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője közölte: azon lesznek, hogy sikeres legyen a közös jelölt és „lebontsák a Fidesz kétharmadát”. ­Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke hangsúlyozta, hogy pártja elkötelezett abban, hogy 2022-ben leváltsák a kormányt, és közös jelöltjük, Bíró László győzelme „fontos lépés a Fidesz uralmának megdöntéséhez”. Az ellenzéki politikus élesen bírálta a kormány szerinte zsákutcás társadalom-, gazdaság- és környezetpolitikáját. Hajdu László országgyűlési képviselő jelezte: a DK méltónak tartja Bíró Lászlót a jelöltségre, és a választók bizalmába ajánlotta. Szabó Zsolt, a Párbeszéd országos elnökségének tagja reményét fejezte ki, hogy Bíró László egy győztes ellenzéki kampány után képviselheti a pártokat és a térségben élőket a parlamentben. Ugyanakkor közös célként fogalmazta meg, hogy a 2022-es választásra előválasztással keressék meg a legalkalmasabb jelölteket. Kovács József, a Momentum borsodi elnöke szerint Bíró László ismeri a vidék gondjait, és méltóképpen tudja az ott élőket képviselni. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester pártok és civilek közös jelöltjének nevezte Bíró Lászlót. A politikus szerint mérföldkő az ellenzéki pártok vezetőinek a megállapodása a közös programalkotásról és a közös jelöltállításról.

(A borítóképen: A tiszaújvárosi jelöltbemutatón)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában