digitális oktatás

2020.05.23. 11:00

Egy kis iskola szösszenetei

A digitális oktatás megvalósulása Révleányváron.

Forrás: ÉM

– Közel egynegyed évszázada dolgozom Révleányváron az általános iskolában – kezdte beszélgetésünket Oláhné Terjék Erzsébet tagintézmény-vezető. – Sok minden változást, integrációt megéltem már, de nem gondoltam volna, hogy pályafutásom során lesz „karanténos” digitális oktatás. Üresek a tantermek, az iskola falai között furcsa, ijesztő mély csend. Ez egy nagyon új, hirtelen bekövetkezett változás, mondhatom úgy is, hogy kényszermegoldás, amire nem voltunk felkészülve. Derült égből villámcsapásként kerültünk ebbe a helyzetbe.

Mint mondta, nem pánikoltak be, megbeszélték a kollégákkal, hogyan, milyen formában tudnak a leghatékonyabban közvetíteni a gyerekek és a szülők felé. Feltérképezték a mindenki által legmegfelelőbb elérhetőségi formákat, kommunikációs csatornákat.

– Mindenkivel sikerült felvenni a kapcsolatot. A szülők és a diákok gyorsan és könnyen adaptálódtak a rendkívüli helyzethez, és mondhatom, hogy nagyszerű összefogással kezdődött meg az újszerű tanulmányi munka. A szülők körében végzett közvélemény-kutatás eredményeként közösségi csoportokat hoztunk létre, amelyekbe napi rendszerességgel kerülnek fel a feldolgozandó tananyagok a határidő megjelölésével, a feldolgozást és megértést segítő csatornák ajánlásával. PPTX-kiegészítéssel lépésről lépésre sajátíthatják el tanulóink az új ismeretanyagot. A létrehozott közös e-mail-fiók és a Kréta-napló felületén kapott információk is segítik a mindennapokat. Videóchat, Hangouts-chat használatával próbáljuk a megértést és a közvetlen visszajelzést elősegíteni – összegezte.

Hozzátette: ez egy váratlan, új kommunikációs helyzetbe hozza a gyerekeket, ami érzelmileg különböző reakciókat vált ki belőlük, de mindenképpen pozitív hatással hat rájuk. Az idegen nyelv és a készségtárgyak tananyagainak meghatározásakor is figyelembe vették az otthoni lehetőségeket. Mintadarabok bemutatásával gyakorlatias feladatokra törekednek, amik jó, oldott légkörben közös családias szabadidő-eltöltésnek minősülnek. A testnevelés és a néptánc is játékos kikapcsolódást nyújt számukra.

Hatékonyan működik

Oláhné Terjék Erzsébet hozzátette: – a sakkpalota oktatásánál a Sakkpalota Kuckó feladataival gyarapítjuk az ismereteiket. Az online sakk gyakori használata a táblajátékok fontosságát és a logikus gondolkodás fejlesztését szolgálja. A kötelezően kialakult digitális oktatás erősíti a számítógépes ismeretek elmélyülését, és előtérbe hozza a tanulók problémamegoldó képességének intenzív fejlődését. Összegezve elmondhatom, hogy iskolánkban a lehetőségeinkhez mérten hatékonyan működik a digitális oktatás. Köszönet ezért a tanulók, szülők, testvérek, kollégák odaadó, lelkiismeretes munkájáért. Itt aztán hatványozottan előtérbe kerül az az összefogás, amit mindig hangsúlyozok, hogy kis iskola lévén mi egy nagy család vagyunk. Talán ebben is rejlik a kitartás, összefogás kulcsa. Persze azért már nagyon várjuk, hogy újra az iskolában közösen átélt élményekkel gyarapodjunk!

(A borítóképen: Oláhné Terjék Erzsébet)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában