Anno 2000-ben írtuk

2020.03.28. 07:30

Történelmi panoptikum is lesz majd a Diósgyőri várban

Öt év alatt teljes rekonstrukción esik át az erődítmény.

default

Fotó: Vajda János

Öt év alatt teljes rekonstrukció keretében felújítják a Diósgyőri várat – foglalja össze a tényeket az Észak-Magyarország szerzője, a lap 2000. március 23-i számában.

Nem zavarja a rendezvényeket

2005-re az erődítmény a megye legfontosabb idegenforgalmi és kulturális centrumává válik.

Az állagmegóvási, építészeti, szerkezetfelújítási munkálatok tervezése, a vízi közmű rekonstrukciója, történelmi panoptikum létrehozása szerepel a 2000-es tervek között a Területfejlesztési Tanácshoz benyújtott pályázati anyagban.

A hat jelenetből álló történelmi panoptikumot a kazamatarendszerben helyezik el, a megkötött szerződések értelmében az idegenforgalmi szezon kezdetéig, június végéig. A vízi közmű helyreállítása jelenleg pályáztatás alatt áll.

Ezeknek az elképzeléseknek a kivitelezésére 45 millió forint – 27 millió forint a Területfejlesztési Tanács támogatása, 18 a miskolci önkormányzat önrésze – áll rendelkezésre. A 2000-re vonatkozó további tervek – 44 millió forint költségvonzattal – a város költségvetésében is szerepelnek. Augusztusra a bejárati részt és a várárokba vezető ideiglenes lépcsőt szeretnék átépíteni.

Az új épületegyüttes ad majd helyet a pénztárnak, információs központnak és árusítóépületnek, ahol ajándéktárgyakat és képeslapokat vásárolhatnak a turisták. Az északnyugati torony felújításához pedig ősszel kezdenek hozzá.

Teljes felújítás

A teljes felújítás ebben az évben azonban csak elkezdődik, az elkövetkező négy évre megmarad még a többi torony rekonstrukciója, a vár körülkerítése, az elektromos hálózat felújítása, a külső-belső tér díszkivilágítása, a Déry- né-ház átalakítása, a belső építészet, új színpad kialakítása, információs-eligazító táblák elhelyezése.

A távlati elképzelésekre vonatkozó kiviteli és építési tervek novemberre készülnek el, ősszel tehát már meg tudják mondani a városháza illetékesei, milyen ütemben újul meg a diósgyőri erőd. A teljes rekonstrukció költsége – a jelenlegi számítások szerint – 500-600 millió forintot is kitesz, és mivel a város önerőből nem tudja fedezni a munkálatokat, minden lehetőséget megragad, hogy pályázatokon jusson majd pénzhez.

A felújítás a vár üzemeltetését, funkcióját, a nyári megszokott rendezvényeket nem zavarja. Esetleg kisebb területelzárásokra számíthatnak a látogatók – nyugtat meg az Észak-Magyarország.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában