2020.01.29. 20:00
Avalon Center: épül vagy nem épül?
Avalon Business Center: a beruházó cég nyitott a párbeszédre.
2018 nyara: a beruházó cég tájékoztatta az érdeklődőket a tervezett építkezésről
Forrás: ÉM
„Folytattunk, illetve elkezdtük a tárgyalásokat az ügyben a város vezetésével”, ezt nyilatkozta lapunknak kérdésünkre az Avalon Center Kft. A cég Miskolc belvárosában, a város főterének szánt Szent István tér térfalaként szeretne üzletházat építeni Avalon Business Center néven, erről többször írt lapunk. Arról is beszámoltunk annak idején, hogy bár elsőfokon megszületett a környezetvédelmi engedély az építkezéshez, ám az ellen fellebbeztek a környéken élők és a Zöld Kapcsolat Egyesület nevű civil szervezet. Szerintük ugyanis túlságosan nagy épületet álmodtak meg a történelmi belvárosba 350 férőhelyes mély parkolóval, üzletekkel. Másodfokon már nem kapott a beruházó cég engedélyt: az eljáró Pest Megyei Kormányhivatal egy állásfoglalás alapján kimondta, a tervezett épület műemlékvédelmi szempontból nem felel meg a jogszabályi követelményeknek.
Újabb kérelem
Az Avalon Center Kft. ügyvezető igazgatója azonban akkor lapunknak elmondta, nem adják fel, a hatóság által kifogásoltakat módosítják, így adják be újra a kérelmet, de sem funkciójában, sem léptékében nem változtatnak a terveken. Később megtudtuk, ez meg is történt, ám tavaly szeptemberben az eljárás szüneteltetését kérték.
Az önkormányztai választásokat városvezetés váltás követte. Az új főépítész, Szunyogh László az önkormányzat lapjának a főtérre tervezett építkezés kapcsán azt nyilatkozta: leültek tárgyalni a beruházóval, és közelinek látszik a megállapodás abban, hogy egy olyan épületet húzzanak fel, ami a városlakóknak is megfelel. Nem kérdés, hogy az avasi református templomot, a meglévő belvárosi szövetet védeni kell. Ugyanakkor az itt futó Uitz Béla utca, azaz a déli tehermentesítő a város egyik új főútvonalává vált, az pedig nem járja, hogy egy kavicsos parkoló van mellette.”
Tájékoztatnak majd
Az Avalon Center Kft. ezt a tárgyalást erősítette meg kérdésünkre. Így fogalmaztak: „Továbbra is van egy elkészült tervünk, egy elképzelésünk, melyben Miskolc szívében egy ikonikus, A kategóriás irodaház épületet álmodtunk meg, de természetesen nyitottak vagyunk a párbeszédre és várjuk a város álláspontját és elképzelését a történelmi beváros új koncepciójáról. Egyelőre itt tartunk, a fejleményekről mindenképpen tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot”.
A helyzet változatlan
Rákérdeztünk arra is, hogy tervezik-e az engedélyeztetési folyamat újraindítását.
„Egyelőre ez a helyzet változatlan, és az, hogy mi lesz a következő lépés, a várossal való egyeztetés függvénye”, írták válaszként.
A városházát is kérdeztük az ügyben, ők későbbre ígértek választ. Arra a kérdésre is, hogy mindez mennyire érinti a főtérre vonatkozó terveket, azaz annak megépítését.