Hernádszentandrás

2019.12.09. 20:00

Piroskának potyogtak a könnyei a boríték láttán

Köszönjük olvasóinknak, hogy segítettek a beteg, kilátástalan helyzetbe került asszonynak.

Hegyi Erika

„Itt az esküvői fotónk a férjemmel, a fiam, az unokák…”

Fotó: Bujdos Tibor

Elvittük Hernádszentandrásra Dányi Emilné Piroskának azt az adományt, amit jólelkű olvasóink ajánlottak fel neki. Összesen 90 ezer forint gyűlt össze a beteg, néhány ezer forintból tengődő, egyedül maradt asszonynak.

„Nagyon köszönöm!”

Piroska sírt, amikor átadtuk neki a pénzzel teli borítékot. Örömében, de bánatában is potyogtak a könnyei. Hideg lakásában, pulóverbe burkolózva várt bennünket. Betegsége miatt (daganatos beteg) munkát nem kap, a férje három évvel ezelőtt váratlanul meghalt. Most 32 ezer forintból kellene megélnie úgy, hogy abból havi 26 ezer forint a korábban felvett kölcsön törlesztője. A hitelt még a férjével vették fel, abból újítgatták a házukat, amit most Piroska akár el is veszíthet. A lakásban egyébként tisztaságot és rendet találtunk, csakúgy mint amikor először jártunk ott. Az asszonynak 140 ezer forintra lett volna szüksége, hogy a pénzintézetnél alacsonyabb törlesztőrészletet állapítsanak meg számára. Ennyi ugyan nem gyűlt össze, de az asszony így is rendkívül meghatódott, amikor megtudta, hogy olvasóink együtt éreznek vele.

– Nagyon-nagyon hálás vagyok azoknak, akik segítettek rajtam. Nagyon köszönöm az Észak-Magyarországnak, hogy írt rólam, és a lap olvasóinak is, hogy támogattak. Íratok egy kis tűzifát, mert van ugyan fám, de az csak egy hónapig lesz elég. A többi pénzt pedig elteszem, mert lehet, hogy a pénzintézet mégis engedélyezi, hogy kedvezőbb feltételekkel bontsam fel a szerződést. Beadtam egy kérvényt ennek reményében, még nem kaptam választ – mondja az asszony.

Elmeséli, nincs egész nap hidegben, délután fél 4-kor tesz először a tűzre, este 6 kor utoljára, azután bebújik az ágyba, hogy ne fázzon. Ha egész nap tüzelne, még egy hónapig sem tartana ki az önkormányzattól kapott tüzelője. Az esték könnyebbek lennének, ha tudná nézni a tévéjét, de nincs antennája, úgyhogy tévézni sem tud.

„Szép családom volt”

Piroska sírni, kezd, azt panaszolja, hogy lelkileg teljesen tönkrement. Megmutatja a falon függő fényképeket.

– Szép családom volt. Itt az esküvői fotónk a férjemmel, a fiam, az unokák. A fiam nem tud támogatni, mert neki a saját gyerekeit kell eltartania. Legszívesebben már mennék a férjem után, de tudom, hogyha öngyilkos leszek, akkor Isten nem engedi, hogy a férjem mellé kerüljek – mondja az asszony, már sírva.

Piroska nehéz helyzetére egy alapítvány képviselője hívta fel a figyelmünket, így kerestük meg őt néhány héttel ezelőtt. Az asszony most 63 éves, két évet kellene valahogy kihúznia a kevéske pénzéből, mert utána már jogosult lesz az özvegyi nyugdíjra. Az sem lesz sok, de a legszükségesebb dolgokra már elég lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában