Miskolc

2019.10.30. 08:00

Szellemház: már többször felszólították a tulajdonost

A miskolci önkormányzat azt szeretné, ha elhagyott, romos épületek nem csúfítanák a városképet.

Hegyi Erika

A jelenlegi állapot

Nemrég írtunk arról, hogy hosszú évek óta csúfoskodik Miskolcon a Kuruc utcában egy elhagyatott épület. A környéken élők háborognak, mert a Háziipari Szövetkezet egykori épülete ma balesetveszélyes, és közegészségügyi problémákat is felvet. A gyermekes édesanyák nem merik egyedül leengedni gyermekeiket játszani, nehogy felfedező útra induljanak a romos házba. Kérdéseket küldtünk a miskolci önkormányzatnak, melyekre megkaptuk a választ.

Mint írják: „Az építési és környezetvédelmi osztály tájékoztatása szerint a polgármesteri hivatal lakossági-, rendészeti- és önkormányzati képviselői jelzések alapján már több alkalommal foglalkozott a kérdéses ingatlannal, amely magántulajdonban van. Az ingatlan tulajdonosát a hivatal már többször felszólította a terület rendezésére, továbbá felkértük a Miskolci Önkormányzati Rendészetet, hogy az ingatlan környezetében biztosítsanak fokozott járőrszolgálatot, tegyék meg a szükséges intézkedéseket, segítsenek a fennálló helyzet javításában, valamint működjenek közre hasonló problémák kialakulásának megelőzésében.

 

A telken lévő romos épület vizsgálata, illetve a szükségessé váló hatósági intézkedések megtétele – a hatályos jogszabályok alapján – az építésfelügyeleti hatóság feladatkörébe tartozik. A hatóság szerint az épülettel kapcsolatban közvetlen veszélyhelyzetet – így hatósági intézkedésre okot adó körülményt – nem tapasztaltak.”

Ne rombolják a városképet

Az önkormányzat sajtóosztályától kapott válasz úgy folytatódik: „Az ingatlantulajdonos – jogi képviselő útján – tájékoztatta hatóságunkat, hogy intézkedik az ingatlan lezárásáról. Ez megtörtént. A rendészek biztosítják az érintett terület folyamatos ellenőrzését az esetleges jogsértések megelőzése érdekében. Az ingatlan további sorsa a tulajdonos döntésétől függ, az ingatlan közcélú terület-felhasználása, kisajátítása nem tervezett. Az önkormányzatnak azonban érdeke, hogy ilyen és ehhez hasonló ingatlanok ne rombolják a városképet, ezért a jövőben szeretnénk ezekre hathatós megoldást találni, egyeztetést kezdeményezni a tulajdonosokkal, érintettekkel a helyzet javítása érdekében.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában