Kisrozvágy

2019.09.23. 18:00

Egészen éjfélig tartott a mulatság a falunapon

A közelmúltban megrendezték Kisrozvágyon is a hagyományos falunapot.

Kiragadott pillanat az előadásból

Forrás: ÉM

Szeptember elején tartották meg a Kisrozvágyi Falunapot.

– Az időjárás is kegyes volt hozzánk, mely még örömtelibbé tette ezt az alkalmat – tudtuk meg Roják Laurától, a település vezetőjétől. – Igyekeztünk a rendezvényt úgy szervezni, hogy minden korosztály megtalálhassa igényének megfelelően a szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget. Déltől kezdődtek el a műsorok, és egészen éjszaka egy óráig tartott a mulatság.

A köszöntőbeszédet Roják Laura és Stumpf Attila, a Cigándi Járási Hivatal vezetője tartotta.

Stumpf Attila beszédében egyebek mellett elmondta, hogy örömmel tapasztalja Kisrozvágy fejlődését és előrelépését a kistérségben. Kifejtette, hogy tiszteli és értékeli azt a sok munkát, mely ezzel jár.

A település napja igyekezett minden korosztálynak a kedvében járni, ami ezúttal is teljes mértékben sikerült, így a megjelentek elmondhatták, sikerült egy remek közösségi eseményt létrehozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában