Virágos Magyarország

2019.09.04. 11:00

A kompozíciók mellett az összhatás is számított

Min múlik az, hogy egy település nyerni tud a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen?

Nagy-Hankó Krisztina

Ózd ilyennek mutatja magát

Forrás: ÉM

A megmérettetésen idén két nagyon fontos díjban részesült a város: „Az év települése” regionális fődíj kitüntetést ítélték számukra, valamint „A legvirágosabb úti cél” közönségdíját, amely a Facebookon zajlott a 30 000 fő feletti lélekszámú városok kategóriájában. A hírről már beszámoltunk, és most annak jártunk utána: minek köszönhető a siker.

Nagy Zsuzsanna, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény igazgatója elmondta, hogy a szó legnemesebb értelmében büszke a dolgozókra. Az ő fáradozásuk eredményeként érhette el Ózd az eddigi legmagasabb szakmai elismerést.

Virágos térkép

2004 óta minden évben benevez az önkormányzat a versenybe, máskor is kaptak már díjat – tudtuk meg Bóta József, parkfenntartási művezetőtől. A téli időszakban tervezik meg a város virágos arculatát. Tulajdonképpen csapatmunka, mindenki beleteszi az ötleteit. Majd megrajzolják a térképet hozzá. Az egynyári virágokat májusban ültetik el. A villanyoszlopok ámpolnáiba futómuskátlit, futópetúniát ültetnek. A háromszintes virágtartókba, melyek a főút mellett vannak, szintén télen eltervezik, hogy milyen színű virág legyen, azokat milyen kompozícióban helyezzék el. Ez évről évre változik – tette hozzá a művezető. Általában ragaszkodnak azokhoz a növényekhez, amelyek jól bírják a klímát. Fontos a nyári időszakban a sok víz, erre nagy hangsúlyt fektetnek, reggel és este is locsolnak. A virágok kis részét maguk termesztik, de a nagyobb mennyiséget kertészetből vásárolják. 15 ezer egynyári virág került a virágágyásokba, a futónövényekből megközelítőleg 1900 darabot ültettek el. Az erre fordított összeg közel 2 millió forint volt.

A zsűri szempontjai alapján nem a mennyiség számít, hanem a fajtaválasztás, a színkompozíció, esztétika, újdonságok, valamint a város általános külleme. Fel van-e söpörve? Le van-e vágva a fű? Tehát az összkép – fogalmazta meg Bóta József. További pluszpontot jelentenek a közösségi kezdeményezések, a lakosság és az intézmények bevonása. Ebben is élen járnak, hiszen helyi pályázatot is hirdettek, amely a napokban zárult le. A „Szép kert, gondozott környezet” versenyre a családi házas, társasházas övezetben élők, intézmények, cégek jelentkezhettek.

Nem csak városok

A régió legvirágosabb községe Telkibánya lett, amely második alkalommal nyerte el „Az év települése” díjat virágos, gondozott köztereiért és magánportáiért. A nyertes települések tovább folytathatják az országos fődíjért folyó versenyt, amelynek eredményét október elején hirdetik ki Budapesten, mondta el lapunknak Kassai Zoltán polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában