Rokkantan, egyedül, szegényen

Nagy nehezen, lassacskán, bot segítségével tudott feljönni harmadik emeleti szerkesztőségünkbe Vitányi Márta. Pedig még nem idős, mindössze 52 éves, de néhány évvel ezelőtt agyvérzést kapott, ami miatt a fél oldala majdnem teljesen lebénult. Azért jött el hozzánk, hogy elmesélje nehéz, küzdelmes életét. A legnagyobb problémája, hogy jelenleg csak annyi pénze van, hogy a szociális otthonban, ahol él, kifizesse a térítési díjat, de azon felül egyetlen forintja sem marad.

Márta mesélt a sok-sok megpróbáltatásról, a küzdelmes életről. Hol szenvedélyesen, hogy elcsukló hangon. Már a gyermekkora sem volt felhőtlen, mert apja, akit még ma sem akar édesapának nevezni, hatéves korától molesztálta.

Egyedül maradt

– Az anyukámnak nem szólhattam, mert apám megfenyegetett. Mindig azt hangoztatta, hogy az ő tulajdona vagyok, ezért azt csinál velem, amit akar. Tizenhét éves voltam, amikor már nem elégedett meg a molesztálással, meg akart erőszakolni. Én azonban nem engedtem, ellöktem magamtól, és elmenekültem a nagyszüleimhez. Nagyapám fel akarta jelenteni az apámat, de anyukám sírt, hogy ne, mert akkor börtönbe kerül az ő férje, és akkor mi lesz velünk. Én azonban nem mentem többé haza, a nagyszüleimhez költöztem. Ők azonban hamarosan meghaltak; huszonegy éves voltam, amikor az anyám is meghalt. Fiatalon egyedül maradtam, és a valós életről nem igazán kaptam felvilágosítást. Például arról, hogy nem szabad minden embernek hinni, mert becsaphatnak, kihasználhatnak.

Agyvérzést kapott

– A Lenin Kohászati Művekben dolgoztam, ahol aztán rám talált a szerelem. Összeházasodtunk, két gyermekünk született. Egy idő után azonban a férjem későn kezdett hazajárni, alig volt otthon, mindig másokkal töltötte az idejét. Aztán Pesten, majd Németországban vállalt munkát. Kéthavonta jött csak haza, alig láttuk. Nem törődött velünk, nem érdekelte, mi van a családjával, ezért azt mondtam neki, hogy ezt nem bírom tovább, váljunk el. Ő erre sem mondott semmit. Beadtam a válópert, ami 7 hónapig húzódott, mert nem jött el egyik tárgyalásra sem – sorolja Márta.

Azzal folytatja, hogy a gyermekei már felnőttek voltak, amikor Budapestre költöztek. Itt albérletben laktak, és a MÁV-nál dolgozott. Lett egy élettársa, akit tulajdonképpen ő tartott el, mert a férfi nem dolgozott. 2014-ben azonban Márta álmában agyvérzést kapott. Reggel úgy ébredt föl, hogy a fél oldala lebénult. A bal kezét és lábát nem tudta mozgatni, és a bal szemére alig látott. 83 százalékos rokkantságot állapítottak meg nála.

Az élettársa ezután egy évig még vele maradt, de aztán azt mondta, hogy neki egészséges asszony kell, és elhagyta. Ezt követően még nehezebb lett az asszony élete. Mivel nem számított rá, hogy beteg lesz, a lányának és még két ismerősének kezességet vállalt. A lánya azóta külföldre költözött, de nem törődik az édesany­jával, és a felvett kölcsön részleteit sem fizeti, ahogy a többiek sem, akiknek Márta a kezese. Emiatt az asszony rokkantnyugdíjából és egyéb járadékából jelentős összeget vonnak le. Szerencsére egy szociális otthonban lakik, ahol van szállás és élelem, de miután kifizeti a térítési díjat, egyetlen forintja sem marad.

Márta most abban reménykedik, hogy történetét közreadva hátha valamelyik olvasónk segítséget tud neki nyújtani. Telefonszáma: 06-70/545-94-65.