Szentistván

2019.06.07. 16:00

Pazar húslevesek Szentistvánon

Íjászverseny, táncos, zenés produkciók a gasztrokulturális fesztiválon.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Hatodik alkalommal rendezték meg a Szentistváni Gasztrokulturális és Gyermeknapi Fesztivált. A délelőtt folyamán a második szabadtéri húslevesfőző-verseny csapataié volt a terep, akik változatos étkeket készítettek.

Sokféle alapanyagból

Készültek levesek fácánból, gyöngytyúkból, disznóból és vadlibából is, a Csetneki László és Nagy Gyula alkotta zsűri döntése alapján pedig öt helyezést és négy különdíjat is kiosztottak. Kiemelt első helyezett lett a Csillag Presszó csapata, első helyezésben részesítették az Ízmesterek Miskolc, valamint a Szent­istváni Gyöngyösbokrétás Hagyományőrző Egyesület gárdáit. Második az Állatdoki Team, harmadik a szentistváni Rokonok csapata lett.

A szentistváni Gyöngyösbokrétás Hagyományőrzők csapata és a zsűri
Fotó: Tóth Balázs

Szintén délelőtt a környékbeli íjászok is bemutatót és versenyt tartottak. Kora délután az önkormányzat jóvoltából megvendégelték a helybélieket, majd Dobóné Koncz Judit polgármester köszöntötte a rendezvény résztvevőit. A színpadi programok a Kolompos Együttes műsorával kezdődtek, akik elsősorban a gyerekeknek énekeltek és zenéltek, majd a helyi Karító Néptáncegyüttes elevenítette föl a szentistváni táncokat. A Szentistváni Gyöngyösbokrétás Hagyományőrző Egyesület csapata több produkcióval is készült, a férfiak kocsmázás közben elevenítettek föl népdalokat és nótákat, az asszonyok gasztrokulturális fesztiválhoz illő térfás dalokkal készültek, a fiatalok pedig táncoltak. A folytatásban a Kredenc együttes nótázott, majd a Zsérci Summás Ének­együttes szórakoztatta a közönséget. MC BeeBee és Anita műsora után Dér Heni koncertje és retró diszkó zárta a napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában