kampány

2019.06.20. 15:30

Passzold vissza tesó, az MVK-nál is!

Mobiltelefon visszagyűjtési akcióhoz csatlakozott az MVK Zrt., gyűjtőpont lett az MVK Ügyfélszolgálati Irodája

Bukovenszki-Nagy Eszter

Az MVK is segít megmenteni többek közt az afrikai gorillákat (Illusztráció)

Forrás: AFP

Fotó: Ivan Lieman

Az MVK Zrt. a KÖVET Egyesület kampányához csatlakozva és a Jane Goodall Intézet munkáját segítve, megkezdte mobilvisszagyűjtő akcióját.

Korábban a Miskolci Állatkert és Kultúrpark már csatlakozott a kezdeményezéshez, most pedig a városi közlekedési cég állt be azok sorába, akik segítenek megmenteni a főemlősöket.

A fiókok, szekrények mélyén lapuló, használaton kívüli mobiltelefonokat az Ügyfélszolgálati Irodában (Miskolc, Szemere utca 5.) kihelyezett gyűjtődobozba 2019. augusztus 31-ig lehet leadni. Ezen kívül június 22-én az MVK Múzeumok Éjszakája rendezvényen, az információs sátornál is gyűjtik, ide szintén el lehet vinni a telefonokat, akár összefogva ismerősökkel, szomszédokkal, rokonokkal.

Kincset rejtenek

A mobilok leadásával az értékes fémek körforgásban maradását, és az afrikai főemlősök túlélését segíthetik azok, akik ilyen módon szabadulnak meg régi telefonjuktól. A közlekedési vállalat gondoskodik a szakszerű begyűjtésről, és a telefonok utóéletéről. A használt készülékek kincset rejtenek, többek között 17 féle fémet lehet visszanyerni belőlük, például aranyat, ezüstöt, palládiumot, rezet. A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok, például a koltán bányászata Afrikában veszélyeztetett fajok (pl. gorillák, bonobók és csimpánzok) élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit fenyegetik. Ezt a folyamatot szeretnék megfékezni, ha ugyanis a használt mobiltelefonokban található fémek újrahasznosítása nagyobb mennyiségben valósul meg, akkor az előállításukhoz szükséges ércek bányászata várhatóan csökkenni fog.

Gyűjtőpontok a megyében

Frei Café: Miskolc, Széchenyi út 67.

DR Industrie: Miskolc, Szondi Gy. u. 5.

MSZC Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnázium és Szakközépiskola: Miskolc, Soltész-Nagy Kálmán u. 10.

Miskolci Állatkert és Kultúrpark: Miskolc, Csanyik-völgy

MVK Zrt. Ügyfélszolgálati Iroda: Miskolc, Szemere utca 5.

Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium: Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 18-20.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában