Közösségi tér

2019.05.06. 16:07

Sokaknak sokféle örömet adhat a hely

Április 27-én megnyílt a DOKK Közösségi Tér és Humánszolgáltató Központ, vagyis a DOKK Humánkikötő.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Volt mit ünnepelni: régi terv vált valóra

 

 

Adománygyűjtő akcióba fogtak a Montázs Egyesület nagykövetei, hogy ennek segítségével létrejöhessen a DOKK Humánkikötő, illetve beszerezhessenek egy balettszőnyeget. A kampány jól sikerült, elérkezett az ünnepélyes megnyitó ideje is.

Most jön a munka

Mindenkinek vannak álmai, mindannyian álmodunk, de csak kevesen képesek arra, hogy meg is valósítsák ezeket az álmokat. Így kezdte ünnepi beszédét Antal Marianna, a Vasgyári Református Egyházközség lelkipásztora.

Egy nagyon régi álom válik valóra a DOKK létrehozásával, mondta zavarában egyik lábáról a másikra állva Püspöki Péter, a közösségi tér egyik életre hívója. Valóban megható volt látni, ahogy többévnyi tervezés, szervezés, csalódás és kemény munka után megvalósul valami igazán közösségi, ami a város kulturális életét hivatott felpezsdíteni. A célkitűzésük az, hogy akik konferencián, táborban, színjátszókörben vesznek részt náluk, érezzék, hogy jó itt lenni. Sokaknak, sokféle örömet akar adni a hely. A feladat kész, most jön a munka, tette hozzá Püspöki Péter, ahogyan azt is, hogy ez igazi közösségi hely, közös alkotás. Arra kérték a jelenlévőket, hogy gondolkodjanak együtt, mire lehet alkalmas még a DOKK, a látogatók hozzák létre, együtt.

Sok mindenre alkalmas

A DOKK Humánkikötő egy­aránt alkalmas művészeti tevékenységre, alternatív színházi előadásokra, kiállító- és konferenciatérként is működhet, a nagyterem sportokat is képes befogadni, mint például tollaslabda, ülő röplabda. A helyszín alkalmas tréningek, képzések, tábori alkotóprogramok kiszolgálására, a szakmai programok mellett családi, közösségi, csapatépítő és egyéb szabadidős programok is megvalósíthatók. De a lehetőségeknek csak a képzelet szabhat határt, ezért van szükség a közösség erejére – sorolta Papp Alexandra, a DOKK szakmai vezetője.

Ennek megalapozására és a hely szellemének megidézésére a köszöntők, az áldás és a köszönetnyilvánítások után rövid keresgélős-rejtvényes játékban vettek részt a megnyitó látogatói, ami alatt körbejárhattak mindent, a pincétől a padlásig az egyébként akadálymentesített épületet a feladványok után kutatva. Ezt követően kötetlen beszélgetés, falatozás kezdődött, majd a Montázs Színitanoda diákjai díjnyertes előadásrészletekkel szórakoztatták a vendégeket.

Talán a kötetlen szórakozás miatt, vagy a megvalósult álmok örömétől, de bátran elmondható, hogy a célkitűzés egy része már biztosan megvalósult: valóban olyan atmoszférát érezhettek szombaton a résztvevők, hogy a DOKK-ban nagyon jó lenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában