Gyermeknap

2019.05.26. 18:00

Inkább a barátokkal szeret lenni

A legnagyobb kihívást a serdülő gyermekeikkel való közös ünneplés jelenti a szülőknek.

Detzky Anna

Az Ágasvári család 140 kilométerről költözött ide. Idén először Miskolcon ünneplik a gyereknapot.

– Salgótarjánból érkeztünk kifejezetten azért, mert a fiunkat felvették a Herman Ottó Gimnáziumba. Nem szerettük volna, ha kollégiumba kellett volna költöznie és a családban csak hétvégi vendég lenne. Mivel egyke, az unokatestvéreivel szorosabb a kapcsolata, és eddig mindig közösen ünnepeltünk velük. Idén ez másképpen alakul, de próbáljuk most is élményekkel megtölteni a gyereknapot. Viszont az utolsó évben annyira elkezdett kamaszodni, hogy már nehezebb bevonni családi programokba, inkább a barátaival szeret lenni. Szerintem társasjátékozni fogunk, mert nemrégen megkapott egy-két régen vágyott játékot – fejtette ki Gáspár Petra.

Egy lányos anyuka arról beszélt, mennyire fontos lenne, ha nem csak az év egyetlen napján szerveznénk közös programokat.

Minden nap gyermeknap

– Nálunk egész évben gyereknap van, ezért nem érezzük úgy, hogy most különösen meg kellene ünnepelnünk. Törekszünk rá, hogy sokat beszélgessünk, és gyakran szervezünk szabadidős programokat. Járunk együtt moziba, biciklizni és kirándulni. Nagy kihívás, hogy a 13 éves, serdülő lányunkat mibe tudjuk bevonni. Étterembe jön el velünk a legszívesebben, mert a konyhaművészet nagyon érdekli – osztotta meg Orphanides Ágnes.

– Nálunk szinte fontosabb a gyereknap, mint az anyák napja. Mivel elég elfoglaltak vagyunk, még nem tudjuk, hogy mit találjunk ki, vagy elmegyünk fürdeni vagy kirándulni­­­ és valami aprósággal kedveskedünk nekik. Az ikreim, egy fiú és egy lány, most 16 évesek és kamaszodnak. Főleg a fiunknál probléma, hogy eléggé otthonülő lett, de velünk mégis ciki már neki eljönni valahová – tette hozzá Szecskásné Mongyik Ildikó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában