Helyi közélet

2018.11.28. 17:54

Zártosztály: akik valamire mindig készülnek

Miskolc - A Zártosztály zenekart már két alkalommal köszönthettük miskolci koncertjükön.

Miskolc - A Zártosztály zenekart már két alkalommal köszönthettük miskolci koncertjükön.

A Zártosztály zenekar az V. Hardrock farsang felkérésére, csupán egyetlen koncertre állt össze 2013. február 8-án. A zenekar tagjai Csillag Endre (Csuka), Mirkovics Gábor (Zserbó), Donászy Tibor (Tipcsi) régi Edda tagok kiegészülve Sipos Péter (Sipi) Irigy Hónaljmirigy énekessel, és Lázár Zsigmond (Zsiga) billentyűssel visszarepítették a közönséget az 1985–88-as évekbe, ízelítőt adva, milyen is lehetett akkoriban egy Edda koncert.

Gyere őrült…

Majd Sipi 2018-as kiválása óta Schrott Péter a megfelelőbb hang a mikrofon mögött. Schrott Péter magyar énekes, dalszerző, dalszövegíró, musicalszínész, a Continoom és a Tűzmadár alapító tagja és frontembere. Vállalatigazgató, a Flameborn Studionak, az UMF Mediának, és New Age Graphicnek a vezetője, illetve a Trabant Presszó társtulajdonosa.

Repertoárjukban az általuk írt és előadott számok szerepeltek. Többek között: Gyere Őrült, Veled vagyok, Lisztománia, Változó idők, Ünnep, Kör és még jó néhány akkori legendás Edda dal. De hallhatóak új dalok is. A koncert akkor olyan jól sikerült, hogy a fiúkat szinte egész évben nyüstölték a fesztivál és koncertszervezők további fellépések miatt.

A nagy nyomásnak engedve a zenekar úgy döntött, hogy 2014-ben folytatják. Azóta pedig már túl van a zenekar jó néhány óriási sikerű koncerten, amelyekről rendszeresen beszámolnak Facebook-oldalukon.

FB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában