Helyi közélet

2018.11.05. 08:21

Mezőkövesd vs. DVSC - A döntetlen mindkét félnek megfelelt

Mezőkövesd - A labdarúgó NB I 13. fordulójának mezőkövesdi mérkőzésén pontosztozkodás született.

Mezőkövesd - A labdarúgó NB I 13. fordulójának mezőkövesdi mérkőzésén pontosztozkodás született.

A szombat esti találkozóra kiadott összeállításban hazai oldalon egy markáns változtatást hajtott végre Kuttor Attila. A vezetőedző kihagyta a Pakson bizonytalankodó Dombót és a háló elé Szappanost állította, míg a hétközi Magyar Kupa-találkozót eldöntő Koszta a kezdők között maradt és ékként vette fel a harcot a debreceni védőkkel.

Koszta: remekül

A kövesdiek szempontjából rosszul kezdődött a meccs­, hiszen minden alakulat igyekszik elkerülni, hogy az elején gólt kapjon. Ami az egyik oldalon kihagyás, a másikon szemfülesség, Könyves pedig a leshatáron villant. A fürdővárosiakat azonban nem zavarta a hátrány, a szokott módon adogattak, igyekeztek a pálya valamennyi részét bejátszani és felügyelni. Koszta lövésébe beleléptek a vendég védők, majd Molnár G. egyenlíthetett volna, de suta mozdulattal mellé emelt, pedig már csak Nagy S. állt előtte. A 18. percben amikor szabadrúgáshoz jutottak a sárga-kékek, érezni lehetett, hogy ez Koszta szöge és ha jól találja el a labdát, akkor nincs mentség. Így is történt: a visszatért csatár pompás kivitelezését a DVSC portása csak nézte, persze ha vetődik, sem érte volna el a játékszert. 1-1 után ismét elkezdődött a mérkőzés, amely kiegyenlítetté vált.

A szélső hátvédek is gyakran törtek előre, akiknek pedig módja volt rá, igyekeztek gyorsítani, a középpályát minél hamarabb átjátszani. A szünet előtt Molnár G. közelről fejelhetett, a labdát azonban nem tudta irányítani. Az egál megfelelt a játék képének, így békében vonultak az öltözőbe a csapatok.

Molnár: kiválóan

A szünet után érezni lehetett, hogy Molnár G., aki előbb fejjel, majd később lövéssel veszélyeztetett, előbb-utóbb betalál, hiszen nagyon akart és ha valami nem úgy sikerült neki, ahogyan akarta, sokat bosszankodott. Nyílt volt a csata, mindkét társaság hajtott a második gólért. Egy darabig többet birtokolta a labdát a Mezőkövesd, ennek megfelelően többet is kezdeményezett, majd hosszú percekig egyik oldalon sem sikerültek az akciók. A védelmek jól álltak a lábukon egészen addig, amíg Molnár G. megvillant. Szokásos gólja előtt olyan megoldást rögtönzött, amely az erőssége: lefordult a védőkről és pontos lövéssel szerzett előnyt csapatának. Herczeg András persze azért küldte be Takács T.-t, hogy kellemetlenkedjen és a hórihorgas csatár ezt meg is tette. Mielőtt 2-2-re alakította az állást, már megkeserítette a felügyeletére beküldött, ugyancsak égimeszelő Hudák életét, a hajrában pedig villant, így pontosztozkodás lett a szomszédvárak mérkőzése. A sikerhez a borsodiak álltak közelebb, de nem írhatjuk, hogy érdemtelenül ikszeltek, mert ezért sokat tettek. Az utolsó pillanatokban Molnár G. még bevehette volna a hálót, de labdája célt tévesztett, így eltelt az öt perc ráadás és amikor elhangzott a hármas sípszó, végül mindkét oldalon derűs arcokat láttunk. A két együttes háza táján – ha figyelembe veszik a leszakadt együttesek pontszámát – van ok az örömre. Mezőkövesden még úgy is, ha megint a végén csúszott ki a kezükből két pont. A levonuláskor taps köszöntötte a karakteres futballt bemutató csapatokat, melynek tagjai közül többen is átlagon felüli produkcióval rukkoltak ki.

Kolodzey Tamás


Jegyzőkönyv

Mezőkövesd Zsóry FC – Debreceni VSC 2-2 (1-1)

Mezőkövesd, 2532 néző- V.: Bognár T. (Tóth II, Búzás).

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos (6) – Vadnai (6), Pillár (5), Szalai A. (6), Farkas D. (5) – Szeles (5), Mevoungou (5) – Molnár G. (7), Vajda S. (6), Cseri (5) – Koszta (6). Vezetőedző: Kuttor Attila.

Debreceni VSC: Nagy S. (5) – Kusnyir (6), Kinyik (5), Páv­ko­vics (5), Ferenczi (5) – Haris (6), Tőzsér (6) – Varga K. (6), Szécsi (5), Bódi (6) – Könyves (6). Vezetőedző: Herczeg András.

Csere: Szécsi helyett Takács T. (6) a 67., Könyves helyett Avdijaj (-) a 75., Cseri helyett Hudák (-) a 77., Koszta helyett Drazic (-) a 84., Varga K. helyett Jovanovic (-) a 89., Vajda helyett Silye (-) a 92. percben.

Sárga lap: Tőzsér a 44., Szeles a 49., Pávkovics a 66., Haris a 92. percben.

Gólszerző: Könyves (0-1) a 4., Koszta (1-1) a 17., Molnár G. (2-1) a 72., Takács T. (2-2) a 86. percben.

Kuttor Attila: – Változatos és jó mérkőzés volt. Mindkét csapat győzelemre törekedett, ehhez talán a végén mi álltunk közelebb, hiszen a második félidő derekán megszereztük a vezetést, meg azért is, hogy 0-1 után képesek voltunk fordítani. Adódott meccslabdánk, míg a debreceniek ívelgetésekkel próbálkoztak. Azért dolgozunk, hogy a foci megadja nekünk azt, ami jár.

Herczeg András: – Fordulatos, izgalmas, ki-ki mérkőzést vívtunk. A meccs előtt azt mondtam, hogy bármelyik társaság megnyerheti az összecsapást és a látottak ezt igazolták is. A Mezőkövesd jó csapat, de mi is igazoltuk, hogy van tartásunk. Az 1-0-ás vezetésünket követően kapkodtunk, és csak később találtuk meg a ritmust. A hazaiak szép góllal szereztek előnyt, de nekünk sikerült egyenlítenünk, egyébként győzelemre játszottunk. A találkozón egyébként sok pontatlanságot követtünk el, például siettettük is a játékot, és nem mindig választottunk jó megoldásokat.


A gólok története

5. perc: bal oldali szögletet követően Bódi elé került a labda, aki jobbal a kapu elé lőtte a labdát, Könyves pedig a védők közül kibújt és két méterről, jobbal a kapu közepébe helyezett, 0-1.

18. perc: Kinyik buktatta Kosztát a 16-os előtt. A csatár állt a labda mögé és ballal, 19 méterről, elegánsan emelt a kapu jobb oldalába, 1-1.

72. perc: Ferenczi röviden mentett, oldalra fejelte a labdát, amely Vajda S. elé került. A középpályás Molnár G. elé tálalt, a középpályás átvette, majd félfordulattal, ballal, remek mozdulattal a jobb felső sarokba vágta a labdát, 2-1.

86. perc: átívelés után Avdijaj balról az ötösre fejelte a labdát, a cserekét beállt Takács T. menetrendszerűen mozdult és jobbal a léc alá vágta a labdát, 2-2.


[related-post post_id="4038223"]

[related-post post_id="4038089"]

[related-post post_id="4037801"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában