Helyi közélet

2018.10.19. 13:21

A feljelentés óta nem dolgozhat az alacskai óvóbácsi

Alacska - Már több mint egy hónapja folyik az eljárás az alacskai óvóbácsi ellen.

Alacska - Már több mint egy hónapja folyik az eljárás az alacskai óvóbácsi ellen.

Még mindig kényszerpihenőn van Mezey Attila, az az alacskai óvóbácsi, akit egy szülő még szeptember elején feljelentett, mert szerinte az óvodapedagógus bántalmazta a gyermekét. Azóta munkáltatói és rendőrségi eljárás folyik az óvóbácsi ellen, és amíg ez nem fejeződött be, az óvoda vezetője felfüggesztette őt a munkavégzés alól. A szülők a feljelentés első napjától a pedagógus mellett állnak, létrehoztak egy csoportot a közösségi oldalon, „Kiállunk Mezey Attila óvodapedagógus mellett!” címmel, és petíciót nyújtottak át az óvoda vezetőjének azzal a kéréssel, hogy Mezey Attilát helyezze vissza az állásába. Ez azonban nem történt meg, a pedagógus jelenleg táppénzen van.

Hiányoznak neki a gyerekek

Lapunknak elmondta, a napokban felgyorsultak az események, szerdán a rendőrség meghallgatta a szülőket és az óvoda dolgozóit. Ügyvédje intézkedik a munkáltatója felé.

– A gyerekek nagyon hiányoznak, időnként meglátogatom őket, és olyankor körbeölelgetjük egymást. De itthon is van tennivaló, elfoglalom magam. A feljelentés utáni első két hét nagyon nehéz volt, de aztán elbeszélgettem magammal, és rájöttem, hogy tulajdonképpen felesleges rágódni, meg kell várni a vizsgálat eredményét. Erőt ad, hogy a szülők továbbra is mellettem állnak. Mennék vissza a gyerekekhez kézzel-lábbal, hiszen ez az én életem. Abban az óvodában nincs olyan dolog, amihez ne lenne valamilyen közöm. Fákat ültettem, ha kellett, csapot szereltem, egy ideig élelmezésvezető is voltam – fogalmaz az óvodapedagógus, aki egyébként Alacska alpolgármestere.

Korábban megírtuk: Mezey Attila szerint szó sem volt gyermekbántalmazásról. Egy kisfiú, aki második napja volt óvodában, belebokszolt a hasába. A pedagógus reflexszerűen felemelte a kezét, ami a gyerek arcához ért. Otthon a kisfiú azt mesélte, hogy az óvóbácsi megverte őt. Az édesanyja pedig rögtön feljelentést tett.

ÉM-HE


[related-post post_id="3981198"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában