„Könnyek nélkül nem fogom kibírni”

Miskolc - A végzős diákok nemcsak az iskolájuktól búcsúztak el, hanem a kamaszévektől is.Ünneplőbe öltözött szülők, rokonok diákok és tanárok gyülekeztek pénteken délután 4 óra előtt a Zrínyi Ilona Gimnázium előtt. A fiatalok sorfala mutatta, milyen útvonalon lehet eljutni az udvarra, a ballagási ünnepség helyszínére. Mi azonban nem az udvarra igyekeztünk, hanem a második emeletre, mert itt készülődtek az iskola végzős diákjai. Már csak egy pár perc, és utoljára lépdelnek végig a gimnázium folyosóin.

Hamar eltelt

Nehezen találunk olyan diákot, aki szívesen mesélne az itt töltött évekről, de Petes Vivien, a 12. béből mégis kötélnek állt. Ő öt évet töltött a Zrínyiben, mivel nyelvi előkészítő osztályba járt.

– Nagyon szerettem idejárni, jól éreztem magam a gimnáziumban. Igaz, hogy ez az iskola inkább a humán és a művészeti képzéséről híres, de nagyon jó alapokat kaptunk a reál tárgyakból is. Ezt az is mutatja, hogy sokan műszaki pályán tanulunk majd tovább. Közöttük én is, hiszen műszaki menedzser szakra jelentkeztem. A tanárainkat is nagyon szerettük. Úgy érzem, nemcsak a tananyagra tanítottak meg bennünket, hanem az életre is felkészítettek minket. Sok-sok jót kaptunk tőlük. Azt hiszem, a ballagási ünnepséget nem fogom tudni könnyek nélkül túlélni – mondja Vivien meghatódva. A 12. c-ben egy mosolygós fiatalemberrel találkozunk, Nagy Zsolt Dáviddal. Ő azon csodálkozik leginkább, hogy milyen hamar eltelt ez a 4 év.

– Szinte még most voltunk 9.-esek, most pedig már búcsúznunk kell – fogalmaz. – Tartalmasak voltak a gimnáziumi évek, sokat tanultunk, sokat változtunk, és boldogok voltunk itt. Biztos, hogy soha nem feledjük ezeket napokat. Sok barátot szereztünk, akikkel szerintem életünk végéig tartjuk majd a kapcsolatot – mondja búcsúzóul Zsolt, mert sorakozóra hívják a társai.

Megérkezik a 12. c osztályfőnöke, Kunos Nóra is, csinos kis virágcsokor a kezében.

– Életem egyik legvidámabb osztályát ballagtatom most el – közli vidáman.

Viccesek voltak

– Mindig kitaláltak valami vicceset, valami bolondságot. Ha látták rajtam, hogy nagyon fáradt vagyok vagy gondterhelt, addig hülyéskedtek, amíg jobb kedvre nem derítettek. De ez fordítva is így volt. Ha ők voltak szomorúak, én próbáltam felrázni őket. Büszke vagyok a diákjaimra. Mindannyian továbbtanulnak egyetemen vagy főiskolán. Véleményem szerint reális szakokat választottak, úgyhogy minden esélyük megvan arra, hogy felvegyék őket. Az érettségi miatt pedig egyáltalán nem izgulok. Tudom, hogy sikerülni fog nekik, mert jól felkészültek. Csalódni sem fogok, mert, tisztában vagyok vele, hogy mit várhatok tőlük – teszi hozzá az osztályfőnök, aki történelmet tanított az osztályának.

A lépcsőkön összefutunk a gimnázium igazgatójával, Kovácsné Szegedi Ildikóval is, akitől azt tudjuk meg, hogy ez már a 27. ballagása, plusz az övé, amikor ő volt itt végzős diák.

– Ennek ellenére egyik évben sem tudom az ünnepi beszédet meghatódottság nélkül elmondani, hiszen minden évfolyam más, minden osztály más, valami miatt mindegyikhez kötődik az ember.

Változó diákélet

Beszélgetni nincs több idő, kezdődik a ballagás. Felcsendül a Ballag már a vén diák…, és a 12.-esek búcsút vesznek az iskolától, és életük egyik fontos időszakától, a kamaszkortól.

Az udvaron tartott ünnepségen az iskola igazgatója úgy fogalmazott:

– Ballagás idején látszik, hogy igazi iskolavárosban élünk, ahol fontosak a diákok, fontosak a hagyományok, és fontos, hogy a szülők, pedagógusok és iskolatársak együtt ünnepeljék a ballagókat. A diákélet legnagyobb ünnepe a ballagás, melynek évszázados hagyományai és külsőségei nem sokat változtak. A tarisznya, a búcsúzó dalok, a feldíszített termek körbejárása, a nagyszüleink korában is fontos kellékek voltak. Pedig a diákélet nagyon más lett. Karinthy jó tanulója a táblánál felelt, a mai diákok internetes teszteken bizonyítanak, a szertornát felváltotta a netfit-mérés, és nem kell a bizonyítványt félve hazavinni, mert az e-naplóból a szülők már rég tudják, milyen jegyek lesznek benne. Miért van, hogy ma is magunkra ismerünk a ballagó vén diákban? Azt hiszem, mert valahol mindannyiunkban ott él az örök kamasz. Mert az ifjúság szépsége, lendülete mit sem változott – mutatott rá az igazgató.

- Hegyi Erika -

[related-post post_id="3849793"]