2018.01.23. 16:57
Már várják a csillagda vendégeit Répáshután
Répáshuta - Az élményközpont 37 ezer látogatót vonzhat évente. Hogyan készül a település?
Répáshuta - Az élményközpont 37 ezer látogatót vonzhat évente. Hogyan készül a település?
Két év, és sok-sok turista gyönyörködhet a csillagokban Répáshután. Igaz, szabad szemmel eddig is lehetett, de egy beruházás is épül majd a látványra: közel 700 négyzetméteres csillagászati élményközpontot terveznek a településre. A tervekről nemrégiben lapunk is beszámolt, hiszen sajtótájékoztatón ismertették az elképzelést: a Bükki Csillagoségbolt-park az első ilyen hegyvidéki attrakció lesz Közép-Európában. Az élményközpont megépítésére 990 millió forintot adott a magyar kormány.
Friss az élmény
– Az eredeti ötlet a Bükki Nemzeti Park vezetőségétől származik – mondta lapunknak Erdős Tamás, a település polgármestere, amikor a részletekről faggattuk.
Hangsúlyozta, az ötletgazdák szerint Répáshuta mint a nemzeti park egyetlen zárványtelepülése megérdemel valami olyan kuriózumot, ami kiugrási lehetőség lehet a számára. Így került képbe a csillagvizsgáló, amelynek víziójával már elődje, Mátrai Károly is foglalkozott, amikor ő volt a település vezetője.
Messze földön híresek vagyunk vendégszeretetünkről." Erdős Tamás
– Megörököltem az elképzelést, és a vágy bennem is tovább élt egészen mostanáig, amikor meg is valósulhat – fogalmazott Erdős Tamás. Szerinte még roppant friss az élmény, hogy zöld utat kapott a projekt, így még nem tudja, hogy pontosan milyen hatással lehet a településre.
Híresek vendégszeretetükről
– Az biztos, hogy megnövekszik a vendéglétszám, de további környezeti hatástanulmány még nem készülhetett. Az azonban már most is elgondolkodtató, hogy az alig ötszázas lélekszámú község miként fog reagálni a tervek szerinti éves 37 ezer látogató érkezésére. De mivel mi, répásiak messze földön híresek vagyunk vendégszeretetünkről, ezért nem aggódom.
A polgármester hangsúlyozta, szerteágazó új feladatokat jelent számukra az idegenforgalom várható növekedése. Ahhoz viszont ragaszkodik – fogalmaz–, hogy a falu megőrizze sajátos varázsát, ami éppen abból adódik, hogy különösen csendes, nyugodt és otthonos.
– Mindent elkövetek, hogy Répáshuta és környezete továbbra is alkalmas legyen a pihenésre, üdülésre, egy meghitt sétára, kirándulásra, avagy vadregényes kalandtúrára, mint eddig.
Erdős Tamás még nem tudta megmondani, hogy milyen szolgáltatások épülhetnének a tervezett beruházásra. Azt viszont biztosnak tartja, hogy a helyi infrastrukturális fejlesztéseken túl nagy hangsúly kerül a helyi vállalkozásokra, így például a szállás- és vendéglátóhelyek minőségi és mennyiségi fejlesztésére, a helyi őstermelőkre és az egyéb idegenforgalmi szolgáltatásokra is. A beruházás a környék gazdasági megerősödését hozhatja.
- ÉM-HM -
Az élményközpontról
A terveik szerint 2019 őszére készül el a látogatóközpont, amely nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat.
A csillagászati központ részei lesznek:
– Egy állandó interaktív, fizikai és csillagászati témájú kiállítás fénykísérletekkel
– Interaktív meteoritkiállítás, ahol mikroszkópok segítségével tanulmányozhatók a meteoritok
– Planetárium: 50 főt befogadni képes, 8 méter átmérőjű, félgömb alakú vetítőfelülettel
– Csillagvizsgáló kupola távcsövekkel, kamerákkal
– Az 5D univerzumban VR-sisakos exkluzív élmény várja a nézőket: „utazást” tehetnek a világűrben