Helyi közélet

2018.01.09. 13:58

A BOKIK és a Megyei Kormányhivatal újévi köszöntője Miskolcon

Miskolc - Együtt köszöntötte az új évet az iparkamara és a közigazgatási hivatal.

Miskolc - Együtt köszöntötte az új évet az iparkamara és a közigazgatási hivatal.

Évekre visszanyúló hagyomány, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara újévi köszöntőn látja vendégül a megye közigazgatási, gazdasági, politikai, tudományos és társadalmi vezetőit.

Idén a „váltógazdálkodáshoz” igazodva Bihall Tamás, a BOKIK elnöke köszöntötte házigazdaként a közönséget. Elmondta, hogy a közös gondolkodásnak egyre több gyümölcse van, amely a közös célhoz, a térség felvirágoztatásához járul hozzá. Jelezte, hogy a gazdaság idén is sok kihívás elé néz, de az optimizmus és az elvégzett munka igazi erőt jelent.

Harmonikus kapcsolat

Demeter Ervin kormánymegbízott az ötödik éve működő járásokat emelte ki a kormányhivatal számtalan tevékenysége közül, amelyek ahhoz járulnak hozzá, hogy az ügyintézés minden állampolgár számára szinte házhoz menjen. Fontosnak tartotta, hogy a gazdaság és a közigazgatás harmonikus kapcsolata egymást motiváló hatású, amely a megye fejlődéséhez járul hozzá.

ÉM-SZB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában