Helyi közélet

2017.10.13. 17:50

Új játszótér a gyerekek örömére

Hernádnémeti - A játszótér mellett kerékpárút és orvosi rendelő is épül Hernádnémetiben.

Hernádnémeti - A játszótér mellett kerékpárút és orvosi rendelő is épül Hernádnémetiben.

A napokban vehették birtokba a gyerekek Hernádnémeti vadonatúj köztéri játszóterét, amelyen azóta is folyamatosan zajlik az élet. Mint dr. Orosz Zsolttól, a település polgármesterétől megtudtuk, közmunkaprogram keretében készülhetett el a régóta vágyott beruházás.

Kerékpárút is épül

– Az intézményeinkben mindenhol van játszótér, de köztéren eddig még nem volt. Most 12,5 millió forintot sikerült elnyernünk a beszerzésre, és a közmunkásaink végezték a kivitelezést, amelyet utána természetesen minősítettek is – meséli a polgármester. A már korábban is meglévő parkban salakos futópálya épült, egy mászóvár, fészekhinta, két mérleg- és több rúgós hinta, de padokat és kandelábereket is telepítettek, díszburkolatot raktak le, amelynek köszönhetően egész nap élet költözött a parkba.

Nem ez az egyetlen jó hír, ugyanis a település több TOP-os pályázata is kedvező elbírálást kapott. Így megvalósulhat a szintén régi vágynak számító kerékpárút, amely a település főutcáján halad majd végig. A napokban már a nyomvonal kimérése is elkezdődött.

– Folyamatban van a tervezés, előkészítés, a télen szeretnénk a kivitelezői közbeszerzést is lebonyolítani, hogy tavasszal elindulhasson a munka. Reményeink szerint egyszerre dolgozhatnak majd a kerékpárút mellett a Közút által tervezett útfelújításon is, ami már rá fog férni a Rákóczi utcára – teszi hozzá dr. Orosz Zsolt.

A kerékpárút kiépítésére 200 millió forintot nyert el az önkormányzat, de több mint 50 millió forintot ítéltek meg egy új orvosi rendelő építésére is a jelenlegi egészségház mellé. Ez lehetővé teszi a most még külön helyszínen lévő egyik felnőttorvosi rendelő beköltözését az egészségházba, így minden ellátás – két felnőtt, egy gyermek háziorvosi, fogorvosi rendelés és védőnői szolgálat – egy helyen található majd meg Hernádnémetiben.

- ÉM-HI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában